Pesti Srácok

Tragédia: Tordai Bencének le kell bontania a luxusházát

Tragédia: Tordai Bencének le kell bontania a luxusházát

Tegnapi tájékoztatásában a Budapesti Kormányhivatal megállapította, hogy Tordai Bence jogszerűtlenül, szabálytalan építési tevékenységgel építtette meg a 150 millió forintot érő villáját, és emiatt építésrendészeti eljárást indított. Ennek a szabályok értelmében nem lehet más vége, mint hogy a Párbeszéd nevű törpepárt pártelnökének le kell bontania a luxusvilláját - írja az Origo.

A lap felidézi: Tordai még 2016-ban vett magának egy telket Budapest egyik legdrágább részén, a II. kerület kertvárosában. Azon egy régi parasztház állt, amire a szigorú előírások miatt nem tudott új épületet építeni, ugyanis normális körülmények között nem kapta volna meg rá az engedélyt. Abban bízva, hogy nem derül ki, titokban, a jogszabályi tiltások ellenére lebontatta a parasztházat, és annak helyén felhúzott egy modern, minden igényt kielégítő luxusvillát.

Sajtóhírek szerint a semmiből kinövő palota 150 millió forintjába került Tordainak, aki az elmúlt időszakban több alkalommal is megpróbálta megtéveszteni, félrevezetni a hatóságokat.

A botrányt kirobbantó Metropol megszerezte az építkezéseken kötelező e-naplót, amiből a lap szerint egyértelműen kiderült: a régi házat szabálytalanul elbontották és egy új háznak ástak vadonatúj alapot. Márpedig ez jogellenes.

A Párbeszéd társelnöke kezdetben azzal védekezett, hogy felújította az eredeti ingatlant, amihez egyébként minden lehetősége megvolt, hiszen ez nem ütközik törvénybe. Azonban ahogy az ügy egyre nagyobb nyilvánosságot kapott, elkezdett össze-vissza beszélni.

A Budapesti Kormányhivatal ugyanis augusztus közepén kimondta, hogy Tordai szabálytalanul építette fel a villáját, a házra vonatkozó valamennyi hatósági bizonyítvány iránti kérelmét elutasította, a hatósági bizonyítvány kiadását pedig megtagadta. Ezt az álláspontjukat erősítették meg hivatalosan kedden.

(Origo; Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs/ PS )

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.