luxusvilla
Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnököt kétszeresen jelentette fel Budai Gyula
A nyomozó ügyészek feladata kideríteni, mi történt pontosan és történt-e bűncselekmény.Luxusvillával bővült Trippon Norbert vagyona – Brutálisan meggazdagodtak az újpesti DK-sok egy ciklus alatt (Videó)
Valójában egy fél ciklus is elég volt ahhoz, hogy mesés gazdagságra tegyenek szert az újpesti DK-sok. Miután a közbeszerzésekkel bezárólag az összes pénzügyi jogkört a gazdasági alpolgármester, Trippon Norbert hatáskörébe rendelt a képviselő testület baloldali többsége, villámgyorsan építette a DK polgármesterjelöltje saját, és a Gyurcsány-emberek vagyonát. Déri Tibor először a Momentumból átlépett a DK-ba, majd 2022-ben, egészen szokatlan módon a ciklus közepén bejelentette, nem indul többet a polgármesteri székért, tette mindezt egy hónappal luxuslakásának megvásárlását követően. Trippon azonban még ennyit sem várt: az Origo információi szerint már 2020-ban egy 200 milliós villával bővült a gazdasági alpolgármester vagyona, amelyet aztán egy nagyságrendileg 1000 milliós felújítás követett. Adódik a kérdés, hogy vajon ilyen jól fizet-e az alpolgármesteri pozíció?Gyurcsány Ferenc luxusvillába költözik, Orbán Viktor vagyona különösebben nem változott, Gelencsér Ferenc gazdagabb, mint az átlag fiatalság, Tordainak pedig még mindig áll a háza
Nyilvánosságra hozták az idei vagyonnyilatkozatokat, amelyekből kiderült, hogy a Gyurcsány házaspár igazi luxusban él: manapság tettek le több mint 400 millió forintot egy rózsadombi, örökpanorámás lakás előlegeként. Orbán Viktor vagyona ezzel szemben szinte semmit nem változott, a miniszterelnök megtakarítása a magyar átlagot sem éri el. A Momentum exvezetője, Gelencsér Ferenc viszont jól megszedte magát kriptovalutából, de eleve jobban él, mint egy átlagos harmicas. A párbeszédes Tordai Bence illegálisan felépített háza pedig még mindig áll.Örökpanorámás luxusvillába költözik a Gyurcsány házaspár
Bár nagyon jól hangzik a "fizessenek a gazdagok" szlogen, azért reméljük, hogy majd a Gyurcsány házaspár pénztárcája is megnyílik alkalomadtán. Ugyanis az elkobzott Apró-villát egy rózsadombi luxusotthonra cserélik, kizárólagos kerthasználattal és örökpanorámával, aminek csak az előlege közel 500 millió forint lehet. Innen valószínűleg jól fogja látni a politikusházaspár, hogy kik azok a magyarok, akiknek a hátán eljutottak idáig.Új luxusfészekbe költözhetnek Gyurcsányék, az Apró-villát is megtarthatják (fotókkal)
Egy átlag magyar számára elérhetetlen áron vásárolt ingatlant Gyurcsány Ferenc és felesége, valamint a DK-elnök anyósa, Apró Piroska a főváros II. kerületének legdrágább részén – tudta meg a Magyar Nemzet. A január végi ingatlan-nyilvántartási adatok szerint a Gyurcsány házaspár és Dobrev Klára édesanyja a Bimbó út egyik luxusszínvonalat képviselő, vadonatúj épületében szerzett tulajdonjogot.Különvélemény – Megöltek egy egyiptomi újságírót, aki Zelenszkij anyósának ingatlanvásárlásáról írt
Már egészen biztosan nem ír többet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök anyósának ingatlanvásárlásáról az az egyiptomi újságíró, akit ismeretlenek a fáraók után küldtek elsőbbségivel. Megölték a Zelenszkij család korrupciója ügyében nyomozó újságírót – robbant a hír pár nappal ezelőtt. Mohammed al-Alavi újságíró holttestét Egyiptomban találták meg, miután a Zelenszkij család korrupciós ügyeit firtatta. Az újságíró halála előtt azt állította, bizonyítékai vannak az ukránok által korábban tagadott luxusingatlan-vásárlásról. Ezzel a témával foglalkoztunk a Különvélemény legújabb epizódjában.Zelenszkij annyira elkötelezett a korrupció felszámolásában, hogy luxusvillát vásárol Egyiptomban, miközben az ukrán férfiaknak megtiltja, hogy elhagyják az országot
Komoly intézkedéseket akar bevezetni a korrupció felszámolására az ukrán elnök, aki mindig szépen beszél, de a tettei nagyon sokszor köszönőviszonyban sincsenek a szavaival. Miközben Volodimir Zelenszkij megtiltja a férfiaknak, hogy elhagyják Ukrajnát, ő maga luxusvillát vásárol Egyiptomban, így ismét bort iszik és vizet prédikál.Egyiptomban fedezték fel Zelenszkij új luxusvilláját (Videó)
Újabb kompromittáló információk kerültek ki az ukrán elnök anyagi helyzetéről. Egy egyiptomi újságíró szerint, amíg Volodimir Zelenszkij a választások megtartását is az amerikai segélyekhez köti, addig úgy néz ki, anyósa nevén szaporodnak a luxusingatlanok.Wellnessközpontot épít a Trükkös Zotyóként ismert baloldali médiamágnás
Munkatársai fizetését csökkentette, aztán újabb luxusépítkezésekbe kezdett Varga Zoltán, a költségvetési csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsított baloldali médiamágnás, akit már munkatársai is Trükkös Zotyónak neveznek egymás között. A Centrál Médiában, a dollárbaloldal egyik fellegvárában is kézről kézre járnak a munkatársak között a tulajdonos legújabb luxusépítkezéséről készült fotók – írja a Metropol.Ajánljuk még