Pesti Srácok

Von der Leyen emeli a tétet: "Ukrajnának meg kell nyernie ezt a háborút!"

null

Minden a demokrácia hatalmán múlik - hangsúlyozta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn a Bledi Stratégiai Fórumon tartott nyitóbeszédében, hozzátéve, hogy a demokráciára az erőből kormányzás gátjaként tekint.

– mondta a bizottság elnöke. Von der Leyen hangsúlyozta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem nyerheti meg az ukrajnai háborút, ha meg kell védeni az olyan alapelveket, mint az önrendelkezés és a határok sérthetetlensége.

PestiSracok facebook image

– szögezte le. Emlékeztetett arra, hogy az Oroszország Ukrajna elleni inváziója után elfogadott szankciók "kolosszális károkat okoztak a Kreml hadviselési képességében", ugyanakkor segítettek Ukrajnának. Mint mondta, támogatni fogják Ukrajnát, ameddig csak kell, hogy megőrizzék az európai értékeket.

– mutatott rá. Von der Leyen szerint az erőfeszítéseket "egy új európai stratégiai gondolkodással" kell párosítani, amely három fő elv köré épül. Az első magában foglalja Oroszország zsarolási képességének semlegesítését, és az EU saját cselekvési képességének megerősítését. Ami annyit jelent, hogy véget kell vetni az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való függésének - mondta. Meg kell reformálni a villamosenergia-piacot és az olyan nyersanyagoktól való függést, mint a ritkaföldfémek és a lítium, amely nagyrészt Kínából származik - magyarázta.

– figyelmeztetett. Második lépésként szerinte az EU-nak támogatnia kell azokat a demokráciákat, amelyek leginkább ki vannak téve a külföldi fenyegetéseknek, és erős alapokat kell építeni a hasonló gondolkodásúakkal a holnap gazdaságának - mondta. Itt nemcsak Ukrajnát, hanem a Nyugat-Balkánt is említette.

– hangsúlyozta. A harmadik alapelv keretében egy olyan gazdasági modell megtalálását említette, amely mindenki számára megfelelő, és nem hasonlít Oroszország és Kína által követett modellekhez.

Sürgősen meg kell teremteni a jövő világgazdaságának szükséges infrastruktúráját. Olyan infrastruktúrát, amely valóban fenntartható bolygónk számára, és amely a legtöbb ember számára biztosítja a jólétet”

MTI

Ajánljuk még