Pesti Srácok

A Magyar Hang köszöni szépen Gwendoline-nak, hogy bemószerolta hazánkat

null

Sargentini asszony klónja nagyot alkotott, miután elfogadták a jelentését, amely nagyjából semmiben sem különbözött az elődjéétől. Gwendoline Delbos-Corfield adott egy interjút az "igazikonzervatív" Magyar Hangnak – igen, egy ellenzéki portálnak, ami éppen az ő beszámolója szerint nem is létezhetne –, és elmondta, hogy ő majd megvédi a már nemlétező magyar sajtószabadságot Orbántól, aki természetesen Putyin embere. Az igazi keresztény, igazi jobboldali, igazi konzervatív kollégák természetesen nagyon hálásak voltak és meg is köszönték Gwendoline Delbos-Corfield kisasszonynak, hogy volt szíves bemószerolni hazánkat. Hazaárulás mesterszinten.

Gwendoline Delbos-Corfield az igazi jobboldali (értsd: ex-jobbikos, később Márki-Zay-párti, majd a bukás után őt is hátba szúró) Magyar Hangnak arról nyilatkozott, hogy miért nem elégedett a magyar vállalásokkal, amelyeket a kormány azért hozott, mert a zöldpolitikus volt szíves egy hazug és aljas jelentést írni hazánkról, hogy az Európai Bizottság újabb mondvacsinált indokok alapján nyúlhassa le a nekünk járó pénzeket. Mindenki meglepetésére elmondta, hogy ezek a vállalások miért nem elégségesek.

– mondta Sargentini, azaz Delbos-Corfield kisasszony. Ami azt a kijelentését illeti, hogy csak "Orbán oligarchái" juthatnak közpénzhez, illetve EU-s támogatáshoz, azt csak az magyarázhatja, hogy nem hallott Cseh Katalin ügyeiről, amelyek kapcsán az OLAF is nyomozást indított. Furcsa, hogy a Magyar Hang munkatársai sem emlékeztették erre. Nyilván csak elfelejtették, hiszen ők igazán függetlenek, és igazán konzervatívok, és igazi jobboldaliak. Nonszensz. Természetesen fájlalta azt is, hogy nem akarunk csatlakozni az Európai Ügyészséghez, hiszen milyen elfogadhatatlan, hogy nem akarjuk, hogy magyarországi kérdésekben Brüsszelből döntsenek.

PestiSracok facebook image

De Sargentini 2, azaz Gwendoline Delbos-Corfield azt is megfejtette, hogy miért nem vagyunk hajlandóak teljesen eladni függetlenségünket a brüsszeli igényeknek. Nyilván azért, mert Putyin zsebében van az ország. Számára nyilván nehezen érthető, hogy azért ellenezzük a szankciókat, mert nem működnek, azért tesz meg a kormány mindent az energiabiztonság érdekében, amit csak lehet, mert a magyar emberek érdekét helyezi előtérbe. Gwendoline Delbos-Corfield láthatóan nem tudja elképzelni, hogy milyen az, ha valakinek nincsenek megbízói, az ő köreiben ez teljesen elképzelhetetlen. Ezért csatlakozott Ursula von der Leyenhez és kijelentette, hogy Magyarország Putyin trójai falova, csak azért, mert nem vagyunk hajlandók lábon lőni magunkat.

A politikus azért még aggódik, hogy nem sikerül minket eléggé megbüntetni, és vele aggódik a Magyar Hang szerkesztősége is, a kollégák ugyanis azonnal védelmet kértek tőle, hiszen hazánkban annyira el van nyomva a "független sajtó". Persze a jóságos nyugati hölgy meg is ígérte, hogy mindent megtesz az igazi konzervatív, igazi jobboldali, igazán független sajtó védelméért, annak ellenére, hogy pár hete leadott jelentése szerint Magyarországon ez már nem is létezik.

Végezetül annyit megjegyeznék (magam nevében, hiszen a szerkesztőségében nem beszélhetek), hogy azt még megértem, hogy valaki nem szereti a miniszterelnököt. Azt is elfogadom, ha valaki elégedetlen a kormánnyal. De személyes sérelmek miatt azoknak szurkolni, akik Magyarország megsarcolásán dolgoznak, nettó hazaárulás.

Forrás: Magyar Hang; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.