Pesti Srácok

Csaknem négyszázan kezdik meg önkéntes katonai szolgálatukat

Csaknem négyszázan kezdik meg önkéntes katonai szolgálatukat

Csaknem négyszázan kezdik meg kiképzésüket az önkéntes katonai szolgálat (ÖKSZ) keretén belül, a legalább féléves képzésen résztvevők 16-32 pontot, a további fél évre szerződők pedig akár 64 felsőoktatási felvételi többletpontot is kaphatnak - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).

Azt írták: idén már második alkalommal indul el a kiképzés az önkéntes katonai szolgálat (ÖKSZ) keretén belül, hétfőn a tervek szerint négyszázan vonulnak be a területvédelmi zászlóaljakhoz, hogy megkezdjék felkészítésük első ciklusát.

Felidézték: a kormányzati céllal összhangban a HM és a Magyar Honvédség megteremtette a honvédelem ügye iránt érdeklődők számára egy olyan katonai szolgálat lehetőségét, amely hat hónapból áll és amely - a tartalékos döntése alapján - egyszer hat hónappal meghosszabbítható. A honvédelmi tárca egyik célja volt, hogy olyan fiatalokat szólítson meg, akik kénytelenek szüneteltetni tanulmányaikat és erre az időre nem csupán stabil kereseti lehetőséget szeretnének, de olyan, a mindennapi életben is hasznosítható tudás és ismeretek megszerzését is fontosnak tartják, amellyel a későbbi elhelyezkedésük is könnyebb lehet.

Az önkéntes katonai szolgálat az első nyolc hétben alapkiképzésen, majd géppuskával és pisztollyal végrehajtott általános lövész alapképzésen vesz részt az önkéntes katona. A különféle foglalkozások során műszaki, híradó, általános harcászati, egészségügyi, vegyivédelmi és területvédelmi ismereteket sajátíthat el.

PestiSracok facebook image

Ezt követően választhat, hogy marad az eddigi képzést végző területvédelmi köteléknél és lövész kiképzésen vesz részt, vagy szakfelkészítést kap egy úgynevezett műveleti besorolású alakulatnál az ország más pontján. Ehhez magasabb szintű alkalmassági vizsgálat szükséges, amely teljesítése után búvár, ejtőernyős, logisztikai, vagy esetleg speciális lövész képzéseket kap és megismerkedhet a Magyar Honvédségnél rendszeresített gépjárművek, harcjárművek, illetve munkagépek kezelésével is.

Az első kiképzési ciklus végén a résztvevő katona az egységes követelmények alapján a fegyveres harc alapfeladataira kiképzett, a katonai szolgálat normáit ismerő és követő, a katonai szolgálattal járó fizikai terhelések elviselésére képes katona lesz, aki alapvető katonai ismeretekkel és képességekkel rendelkezik a második ciklusban tervezett további szakalapozó és szakkiképzések megkezdéséhez. Már ez az első ciklus átfogó honvédelmi ismereteket nyújtó képzést, valamint stabil kereseti lehetőséget, megélhetési alternatívát is kínál - írta a tárca.

Utóképzés is van

Hozzátették: az önkéntes katonai szolgálat második ciklusának végén életvezetési tanácsokkal, stressz-és konfliktuskezelési, problémamegoldási- és kommunikációs stratégiákkal segítik a jelentkezők polgári életben történő elhelyezkedést, amely a katona leszerelését követően megkönnyíti a civil életben történő tájékozódást is. A fizikai és szellemi kihívást támasztó kiképzésen nagy hangsúlyt kap a csapatmunka, a fegyelem és a szabályok betartása.

Bármikor le lehet szerelni

Felhívták a figyelmet arra, hogy a szolgálat az önkéntességen alapul, ezért bármikor megszüntethető, de a jelentkező az önkéntes katonai szolgálat ideje alatt dönthet úgy is, hogy szerződéses katona lesz vagy katonai elhivatottságát tanulmányai folytatása közben, illetve egyéb munkaviszonyban, tartalékosként folytatja.

A Magyar Honvédség szinte valamennyi civil szakma képviselőjét tudja foglalkoztatni, amennyiben az érdeklődő a katonai hivatásra nem csak átmeneti lehetőségként gondol. További lehetőségek nyílik meg előtte a misszióban való szolgálatteljesítés, akár tartalékos katonaként is - írták.

A tárca közlése szerint a szolgálatra jelentkezők elsajátíthatják az ország védelméhez szükséges katonai ismereteket, miközben havi illetmény mellett élelmezési és egészségügyi ellátás, utazási költségtérítés illeti meg őket, szükség esetén szociális támogatásban részesülhetnek és igénybe vehetik a katonáknak járó vásárlási kedvezményeket.

A legalább fél éves képzésen résztvevők 16-32 pontot, a további fél - összesen egy - évre szerződők pedig akár 64 felsőoktatási felvételi többletpontot is kaphatnak a képzést követően.

Az Önkéntes Katonai Szolgálat első évében, tavaly bevonultak közül a program elvégzését követően 418-an választották hivatásul a katonai szolgálatot.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.