Pesti Srácok

Felfüggeszthetik a Trump-rezidencián lefoglalt iratok vizsgálatát

Felfüggeszthetik a Trump-rezidencián lefoglalt iratok vizsgálatát

A floridai bíróság mérlegeli, hogy átmenetileg elzárja a Donald Trump floridai rezidenciáján lefoglalt iratokat az igazságügyi minisztérium bűnügyi vizsgálata elől, ha kinevezi a volt elnök által kért független szakértőt – írja a CNN.

A West Palm Beach-i szövetségi bíróság ügyben eljáró bírája a meghallgatáson – a CNN tárgyalóteremből származó információja szerint – annyit közölt, hogy amennyiben úgy dönt, eleget tesz a kérésnek és kinevezi a szakértőt, akkor az először áttekintheti a hatóság birtokába került iratokat, hogy abban vannak-e ügyvédi titok körébe erő anyagok. A sajtójelentések szerint az igazságügyi minisztérium ügyvédei egy ilyen lépés ellen érveltek, mondván, hogy az megakasztaná a bűnügyi nyomozást.

A Politico úgy tudja, hogy a meghallgatáson Donald Trump jogi képviselői komolytalannak mondták az iratok helytelen kezelésére vonatkozó nemzetbiztonsági kockázatot felvető állításokat. Az értesülés szerint James Trusty ügyvéd azzal érvelt, hogy a nyomozóhatóság megpróbálja a büntetőeljárás részévé tenni az elnöki iratok kezeléséről szóló törvényt (Presidential Records Act), ami a bíróság előtt nem kikényszeríthető jogszabály. A kormányzat jogászainak állítása szerint más szövetségi törvény alapján zajlik a vizsgálat érzékeny iratok kezelése miatt, nem az elnöki iratokról rendelkező jogszabály keretében, aminek nyomán büntetőjogi felelősség valóban nem állapítható meg.

A CNN szintén kiszivárgott információkra hivatkozva azt írta, hogy a bíróság előtti érvek csatájában Donald Trump ügyvédje az egész – minősített iratok körüli – ügyet egy "lejárt kölcsönzési idejű könyvtári könyv" esetéhez hasonlította. Az igazságügyi minisztérium jogi képviselői védelmükbe vették az eljárást, és kijelentették, hogy Donald Trumpnak nem volt joga magánál tartania az iratokat, mert már nem elnök, és megerősítették azt a korábbi álláspontot, miszerint azért sem látják indokoltnak az eljárásba független szakértő bevonását, mert a szóban forgó iratok az államhoz tartoznak, és nem Donald Trump személyes tulajdonát képezik.

PestiSracok facebook image

A bírósági meghallgatás az augusztus 8-án, Donald Trump floridai rezidenciáján tartott FBI-házkutatás újabb fordulója volt. A hatósági intézkedés során a Szövetségi Nyomozó Iroda ügynökei több tucat doboznyi irattal távoztak az ingatlanból, ahol Donald Trump elnöksége idején keletkezett minősített dokumentumokat kerestek. A volt elnök azt állítja, hogy a minősítés alól feloldott iratokról van szó.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Alex Brandon

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.