Pesti Srácok

Matteo Salvini újra belügyminiszter lehet Meloni kormányában

null
Róma, 2022. szeptember 22. Matteo Salvini, a kormányzó Liga párt elnöke az olasz közszolgálati televízió, a Rai Uno Porta a Porta címû mûsorában Rómában 2022. szeptember 22-én. Olaszországban szeptember 25-én elõrehozott parlamenti választásokat tartanak. MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

A parlament megválasztandó elnökeiről, valamint a közös kormány felállításáról egyeztetett Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke szövetségesével, Antonio Tajanival, a Hajrá Olaszország (FI) alelnökével – közölte az FdI kedd délután.

Az Olasz Testvérek közleménye szerint a párt római székházában zajlott találkozón Giorgia Meloni és Antonio Tajani a közös jobbközép kormány "általános szerkezetéről" tanácskozott. Egyikük sem nyilatkozott az újságíróknak. Távozáskor Antonio Tajani csupán annyit mondott:

Korábban a Hajrá Olaszország alelnöke, az Európai Parlament volt elnöke a Rai olasz állami rádiócsatornának úgy nyilatkozott: reményei szerint a párt akár három-négy miniszteri helyet is kaphat a közös jobbközép kormányban. Antonio Tajani hozzátette, hogy a Hajrá Olaszországnak semmilyen előítélete nincsen azzal kapcsolatban, hogy a belügyi tárcát a Matteo Salvini, a Liga vezetője kapja meg. Ami saját szerepét illeti, Antonio Tajani nem tagadta, hogy szívesen elfogadná a külügyminiszteri széket.

PestiSracok facebook image

Az Olasz Testvérek, a Liga és a Hajrá Olaszország alkotta jobbközép szövetség nyerte a vasárnapi parlamenti választásokat, többséget szerezve a felső- és alsóházban is. A három párt közötti megállapodás szerint a miniszterelnök-jelöltet a választáson legtöbb szavazatot, huszonhat százalékot szerzett Olasz Testvérek állíthatja. A Liga és a FI is tíz százalék alatt teljesített. A jobbközép szövetségnek mindenekelőtt a szenátus és a képviselőház elnökének személyéről kell döntenie. A parlament első ülése október 13-án lesz, amikor megkezdődik a két elnök megválasztása. Az államfő az előzetes számítások szerint október 17. körül hívathatja magához Giorgia Melonit, hogy kormányalakítási megbízatást adjon neki.

Az FdI és a FI egyeztetésével egy időben a Liga négyórás vezetőségi ülést tartott, amelyet Matteo Salvini hívott össze. A párt támogatottsága az öt évvel ezelőtti parlamenti választásokon elért több mint 17 százalékról 8,8 százalékra csökkent. Az Északi Liga nevű elődpártot vezető Roberto Maroni úgy nyilatkozott, elérkezett a vezetőcsere ideje. A Liga másik politikusa, Attilio Fontana lombardiai kormányzó szerint azonban Matteo Salvininek a helyén kell maradnia.

Az Európai Bizottság bejelentése szerint Róma újabb 21 milliárd euróban részesül a pandémia utáni gazdasági helyreállításra szánt forráscsomagból. Az Olasz Testvérek ezt úgy kommentálta, hogy a párt a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközből Olaszországnak juttatott összegek felhasználási feltételeinek újratárgyalását szorgalmazza.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.