Pesti Srácok

Még az ellenzéki képviselők is kivizsgálnák a baloldal gyanús kampányfinanszírozási ügyét

null

Még Sas Zoltán, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke is támogatja, hogy a testület kivizsgálja a Márki-Zay Péter mozgalmának nyújtott amerikai kampánytámogatások ügyét. A bizottság másik ellenzéki tagja, az MSZP-s Molnár Zsolt is fontosnak tartja az igazság kiderítését, ugyanakkor csak a vizsgálat körülményeinek ismeretében dönt majd annak esetleges támogatásáról. Márki-Zay mindeközben a parlamenti munka bojkottjára kérte az ellenzéki pártokat.

Egyelőre felemás módon nyilatkoztak az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ellenzéki tagjai arról, hogy támogatják-e a Márki-Zay Péter mozgalmának nyújtott amerikai kampánytámogatások kivizsgálását. Amint a Magyar Nemzet is emlékeztet, Kocsis Máté csütörtökön jelentette be: a kormánypártok frakcióvezetői kezdeményezni fogják, hogy a testület tekintse át a baloldali pártok külföldi kampánytámogatásának ügyét. Mint a Fidesz frakcióvezetője fogalmazott, az elmúlt harminc évben nem volt példa arra, amit a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter „óvatlanul vagy szándékosan” tett, és teljesen nyilvánvalóan beismerte a közvélemény előtt, hogy a kampányához több milliárd forint támogatás érkezett külföldről.

– jelentette ki Kocsis Máté, hangsúlyozva: törvény tiltja azt, hogy a pártok külföldről elfogadjanak támogatásokat.

PestiSracok facebook image

– jelezte a Magyar Nemzet megkeresésére Sas Zoltán, aki várja Kocsis Máté előterjesztését az ügyben. A bizottság jobbikos elnöke hozzátette: nem egyfajta politikai adok-kapok irányába kell elmozdulni, de ha valós nemzetbiztonsági veszély van, azt ki kell vizsgálni. A testület másik ellenzéki tagja, Molnár Zsolt úgy fogalmazott: minden olyan vizsgálatot, amely az igazság kiderítését és Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit szolgálja, korábban is támogatta és most is támogatja.

– tette hozzá az MSZP-s képviselő.

Márki-Zay Péter nemrég maga ismerte el, hogy júniusban, tehát jóval az országgyűlési választások után is több százmilliós támogatást kapott az általa alapított Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) az Egyesült Államokból. Mint a baloldal korábbi közös miniszterelnök-jelöltje elmondta, ennek a segítségével tudták kifizetni „a kampány utolsó számláit”. A támogatás egy összegben érkezett az Action for Democracy nevű amerikai alapítványtól, amelytől egyébként korábban is kaptak már „három-négy nagyobb tételt” – tette hozzá Márki-Zay, aki később nyilvánosságra hozta mozgalmának teljes elszámolását is a beérkezett adományokról. Bár ebből nem derül ki, hogy pontosan kiktől érkeztek a néhol elképesztő összegek, az biztos: nyolc, összesen 1,86 milliárd forintnak megfelelő USA-dolláros „makroadomány” duzzasztotta az MMM számláját. Ezekből a legnagyobb tételek a háromszázmilliót bőven, illetve a félmilliárd forintot is majdnem meghaladták.

Márki-Zay Péter tegnap egyébként a parlamenti munka bojkottjára kérte fel az ellenzéki pártokat. Mint a baloldal korábbi közös miniszterelnök-jelöltje nyílt levelében fogalmazott:

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.