Pesti Srácok

Még ma kormányt alakíthat az Egyesült Királyság harmadik női miniszterelnöke

Még ma kormányt alakíthat az Egyesült Királyság harmadik női miniszterelnöke

Átveszi az elmúlt hónapok sorozatos belpolitikai botrányai miatt távozó Boris Johnsontól a miniszterelnöki tisztséget kedden Liz Truss eddigi brit külügyminiszter, akit a kormányzó brit Konzervatív Párt új vezetőjévé választottak. Truss többhavi választási folyamat győzteseként került a Konzervatív Párt élére, és mivel a párt kormányon van, az új vezető egyben a miniszterelnöki tisztséget is betölti.

A miniszterelnöki tisztség betöltéséhez szükség van arra, hogy II. Erzsébet királynő formálisan megbízza Liz Trusst a kormányalakítással. Az elmúlt évtizedek gyakorlatával ellentétben ez a ceremónia ezúttal nem a londoni Buckingham-palotában zajlik majd, hanem az uralkodó skóciai nyári rezidenciáján, a Londontól több mint 800 kilométerre északra lévő Balmoral kastélyában, ahol a királynő a hagyományoknak megfelelően júliustól októberig tartózkodik. A 96 esztendős uralkodó, aki 70 éve ül az Egyesült Királyság trónján, hónapok óta mozgásproblémákkal küzd, és ezért született az a döntés, hogy Balmoralban fogadja Johnsont és megválasztott utódját.

Truss és Johnson kedden utazik Balmoralba. Itt először Johnson járul II. Erzsébet királynő elé, akit hivatalosan tájékoztat arról, hogy távozik a kormány éléről. Ezután az uralkodó Liz Trusst, a Konzervatív Párt új vezetőjét fogadja, megkérdezi tőle, hogy hajlandó-e megalakítani az új kormányt, és az igenlő válasz után kinevezi az eddigi külügyminisztert a miniszterelnöki posztra. A Konzervatív Párt vezetőválasztásának győztese II. Erzsébet királynő 15. miniszterelnöke lesz.

Liz Truss – aki az Egyesült Királyság harmadik női miniszterelnöke lesz Margaret Thatcher és Theresa May után – még kedden visszatér Londonba és valószínűleg meg is alakítja új kormányát. Az új kabinetről annyit bizonyosan lehet tudni, hogy nem lesz tagja Priti Patel eddigi belügyminiszter, aki hétfő este, Johnsonhoz intézett levelében bejelentette lemondását miniszteri tisztségéről.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Fokozódó nemzetközi helyzet, fokozódó hazaárulás

Vezércikk február 21.
Nehéz elképzelni, hogy zsinórban kétszer is nagy szerencsénk legyen a baloldal személyzeti politikájával. Előbb idevezényeltek egy hibbant, monomániás prédikátort, hogy legyőzze a Fideszt, majd amikor vele kudarcot vallottak, akkor a következő projektre kiválasztották azt a figurát, akinél betegebb pszichéjű nyomorultat elképzelni is nehéz. Magyar Péter varázsa már jó ideje kopik, a láncait letépő őrültre rá kellett küldeni a tartótisztjét is, hogy vigyázzon rá, most pedig a jelek szerint olyan hazaárulást hozott össze a deep state magyarországi irodája és az üdvöskéjük, hogy azt még egy kis időbe telik feldolgoznunk.