Pesti Srácok

Nyílttársadalmi szeánszot szervez adófizetői pénzen a Főváros

null

Balliberális szakértők, aktivisták, döntéshozók és újságírók vitatják meg hamarosan a „legégetőbb társadalmi kérdéseket” Budapesten – ez most nagyon fontos feladat, úgyhogy 8 millió forintot szán erre a cálra az amúgy csaknem három évre kivérzésre panaszkodó Főváros. Az önkormányzat oroszlánrészt vállal a konferencia szervezésében és lebonyolításában, továbbá felszólalókat is küld – azaz a pénzügyi mellett komoly humán erőforrást is mozgósít az adófizetők pénzén a nyílttársadalmi, balliberális kampányrendezvényre.

Legfeljebb 8 millió forinttal, de kifizetés még nem történt – ezt írták válaszul a Főpolgármesteri Hivatalból az Adatradar.hu azon kérdésére, mennyivel támogatják a Budapest Forum 2022 – Building Sustainable Democracies (Fenntartható demokráciák építése) című konferenciát. A rendezvényt a CEU Democracy Institute nevű alszerve és a Political Capital szervezi jövő szerdán. Kedves apróság, hogy a nevezett CEU-fiók még évekkel az egyetem Budapestről való állítólagos elüldözése után is a Nádor utca 13. cím alatti címen tevékenykedik, ahol egyébként az állítólag elüldözött egyetem is változatlanul több szakot működtet. A Főváros által felkarolt konferencia a támogatói alapján igazi nyílttársadalmi–szélsőliberális szeánsznak ígérkezik, hiszen ott van köztük az Open Society Foundations (OSF), az uniós zöldpárt, a német zöldek és a szociáldemokraták pártalapítványa, a German Marshall Fund (Német Marshall Alap) nevű közpolitikai thinktank. Az Erste Bank alapítványa és a NATO is büszke lehet rá, hogy ilyen társaságba kerülve támogatják ők is a rendezvényt.

Nagy, önfeledt orbánozásra számíthatnak a résztvevők.

A veretes támogatói névsor a teljes politikai-világnézeti egyoldalúság mellett azt is valószínűsíti, hogy nincsenek anyagi gondok a szervezés körül. Feltehetően ugyanez a helyzet a Krekó Péter vezette Political Capitallel, amelynek nettó árbevétele tavaly meghaladta a 67 millió forintot. A Karácsony Gergely hatalomra kerülése óta a kormány általi kivéreztetésről siránkozó fővárosi önkormányzat mégis 8 millióval toldja meg a konferencia büdzséjét.

PestiSracok facebook image

– írta Számadó Tamás főjegyző.

Ez azt jelenti, hogy a rendezvényt – amin „hazai és külföldi vezető szakértők, aktivisták, döntéshozók és újságírók vitatják meg azokat a legégetőbb társadalmi kérdéseket, amelyekkel a demokratikus és névlegesen demokratikus országok polgárai manapság szembesülhetnek” – lényegében az adófizetők finanszírozzák és közalkalmazottak, köztisztviselők segítenek tető alá hozni – munkaidőben.

Az idei egyébként a második balliberális politikai fórum a fővárosban, már tavaly is rendeztek egy hasonlót. A mostani témák: Oroszország ukrajnai háborújának hatásai; az energiaválság; a demokráciák kihívásai a populizmus korában; az álhírek mint mainstream jelenség, valamint az államilag finanszírozott dezinformációs kampányok és a lehetséges ellenintézkedések. Ez a felsorolás minden kétséget eloszlat az ügyben, hogy egy vérbő nyílttársadalmi, balliberális kampányrendezvényt vállalt magára a Főváros.

forrás: Adatradar.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.