nyílt társadalom terve
Vajon mi a baloldal véleménye a bevándorlásról? A kormányét már ismerjük (videóval)
Orbán Viktor szerint a migráció lesz a fellobbanó járványok mellett a következő évtized legsúlyosabb kihívása Európában. Politikai választ kell adnunk ezért az illegális és a gazdasági bevándorlás okozta problémákra – ezt csak a valóságérzetüket teljesen elveszítő liberális „jogvédők”, vagy a nyílt társadalom eszméjétől megrészegült „felvilágosult haladók” tagadják. De rajtuk – ha nem képesek a valósággal szembenézni – úgyis át fog lépni a történelem, vagy a jólét mámorából felébredő európai polgárok zavarják majd el őket. Rosszabb (de dramaturgiailag „szebb”) esetben, az Európába érkező migránsok gyújtják majd rájuk a házat. Így, vagy úgy, de a probléma ma már nem söpörhető szőnyeg alá, itt van velünk, a sötét erőszakot nap, mint nap látjuk. A liberálisok ennek ellenére továbbra is csak szabadságjogokról beszélnek, a nyugati „államférfiak és államnők” (PC!) pedig ugyan egyre hasonlóbbakat mondanak, mint amit Orbán Viktor 2015 óta mond, de tenni nem tesznek semmit. És vajon mi a magyar baloldal válasza? Mert az alkotmánypuccs, a fenyegetés, meg a jelölt-jelölti versenyen túl kíváncsiak lennénk arra is, hogy mi a terve a baloldalnak a migrációval? Hibrid háború és színes forradalmak a globalizáció és a nyílt társadalom érdekében – Békés Márton, Máthé Áron és Takács Áron a Polbeatben (VIDEÓ)
Színes civil forradalmak, az elnyomottak érdekében meghirdetett utópiák, kormányok bukását, erőszakos hatalomváltásokat, államcsínyeket megpénzelő és megszervező NGO-k, amelyek ugyanazt csinálják, mint régebben országok vagy nagyvállalatok – ilyen fogalmakkal kell együtt élnünk a XXI. században, amely nemcsak módszereiben, hanem a céljaiban is különbözik az eddigi korszakoktól. Többek között ez derült ki a Polbeat legutóbbi adásában Békés Márton és Máthé Áron történészek, valamint Takács Áron, a PestiSrácok bloggerének beszélgetéséből. A műsorvezetők Ambrózy Áron és Vésey Kovács László voltak. Ajánljuk még
A kipróbált harcosokkal küzd meg az örményekkel és a portugálokkal Marco Rossi
Kihirdette keretét a magyar labdarúgó-válogatott októberi világbajnoki selejtezőire Marco Rossi szövetségi kapitány. Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük. Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.