Pesti Srácok

Putyin: a szuverenitás meggyengülése halálos veszély Oroszország számára

Putyin: a szuverenitás meggyengülése halálos veszély Oroszország számára

A szuverenitás meggyengülése halálos fenyegetést jelent Oroszországra nézve – jelentette ki Vlagyimir Putyin Velikij Novgorodban, az orosz államiság megszületésének 1160. évfordulója alkalmából tartott szerdai megemlékezésen.

– hangoztatta. Az elnöki beszéd szerint Oroszország a századok során sok nemzetiséghez és sok valláshoz tartozó emberek közös szülőhazájaként épült fel. Mint mondta, az orosz történelemben az ellenséges inváziók, a széttagoltság és a belviszályok tragédiája ellenére a sötét időszakokat mindig az újjászületés szakaszai követték. Az államfő kijelentette, hogy senki sem rombolhatja le az olyan orosz értékeket, mint az igazsághoz és az igazságossághoz való hűség, az együttérzés és a közjóra való törekvés.

PestiSracok facebook image

– mondta. Putyin szerint "a sokszínű orosz civilizációhoz tartozni boldogság", de egyben felelősség és kötelesség is.

– hangsúlyozta az államfő.

– mondta az államfő azon a napon, amelyen részleges mozgósítást rendelt el a hét hónapja tartó ukrajnai háborúban.

Kirill páriárka szerdán, a moszkvai Fogantatás kolostorában megtartott liturgiát követően azt hangoztatta, hogy az orosz ortodox egyház egysége a béke garanciája Ukrajnában és a történelmi Rusz minden területén. Kifejezte meggyőződését, hogy a kanonikus ukrán ortodox egyház papjai és hívei tovább imádkoznak a felekezeti viszályok végéért és a népek testvéri érzéseinek erősödéséért. Az egyházfő szerint külső erők megpróbálják "átformálni" az ukrán népet, és "ellenségessé tenni Oroszországgal szemben". Mint mondta, ilyen körülmények között fontos, hogy a hívők ne engedjenek a gyűlöletnek magával a néppel szemben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Kreml/Szputnyik/Jevgenyij Bijatov

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."