Pesti Srácok

Szijjártó: a globális biztonság forog kockán

null

Jelenleg nem túlzás azt állítani, hogy az ukrajnai háború miatt a globális biztonságunk forog kockán – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági és Szociális Bizottság harmadik miniszteri szintű ülésén, Bangkokban. Szijjártó Péter a beszédét rögzítő, a Facebookon csütörtökön megosztott videóban hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború folyamatosan eszkalálódik, miközben a világnak más kihívásokkal is szembe kell néznie.

– tette hozzá.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Szijjártó Péter. A tárcavezető rámutatott: azt az országot képviseli, amelyik Ukrajna közvetlen szomszédja, vagyis a magyarok a háború közvetlen közelében élnek, így a háború hatásait is első kézből tapasztalják. Hozzátette: ugyanakkor a háború hatásai nem ismernek határokat, ezért az ázsiai és a csendes-óceáni térség is megszenvedi a háború következményeit. A miniszter kijelentette: a megoldás a béke lenne, ezért Magyarország folyamatosan az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások előmozdításán dolgozik.

– emelte ki Szijjártó Péter. Közölte, hogy Magyarország minden olyan döntést támogat, amely közelebb hozza a békét, de nem fogja támogatni azokat, amelyek meghosszabbítják a háborút.

Ázsiával fontos a jó kapcsolat

Szólt arról is, hogy az ázsiai régióval való kapcsolat további erősítése a kölcsönös tisztelet alapjaira helyezve elengedhetetlen.

– értékelt. Megjegyezte, hogy ha nem tudják helyreállítani a kereskedelmi folyamatokat, az ellátási láncot Európa és Ázsia között, akkor nem lehet elkerülni az európai recessziót.

– hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.