Pesti Srácok

Vádat emeltek az Országos Roma Önkormányzat elnöke ellen, harmincmillióért árulta posztját a vád szerint

Vádat emeltek az Országos Roma Önkormányzat elnöke ellen, harmincmillióért árulta posztját a vád szerint

Hivatali vesztegetés – hivatalos személy által elkövetett – elfogadásának bűntettével gyanúsította meg az Országos Roma Önkormányzat elnökét a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség. Az elnök a megalapozott gyanú szerint 2022 nyarán azzal keresett meg több kisebbségi önkormányzati képviselőt, hogy harmincmillió forint ellenében átadja nekik saját vezetői tisztségét – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség az ORÖ elnökét meg nem nevezve.

Az ügyészség közleményében azt írja: az ajánlat lényege szerint 18 millió forint járt volna a lemondáskor, a fennmaradó 12 millió forintot pedig 2022 decemberéig kellett volna átadni. Hozzátették: az elnök vállalta, hogy a pénz ellenében lemond az ORÖ elnöki tisztségéről, helyettesítésével a pénz átadóját bízza meg és közreműködik az illető elnökké választásában. A nyomozó ügyészség elrendelte a kisebbségi önkormányzati vezető őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatta ki és indítványozza letartóztatásának elrendelését. A kényszerintézkedésről pénteken dönt a bíróság – írták. A gyanúsított nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, panasszal élt az őrizetbe vétele és a gyanúsítás közlése ellen – közölték.

A szerdai bűnügyi akcióról az ügyészség két fotót is közzétett: az egyiken a megbilincselt gyanúsított látható, a másikon egy mappa, amelyben jelentős mennyiségű készpénz látható.

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.