Pesti Srácok

Zelenszkij felesége is elszabadult: adjon több pénzt Ukrajnának a nyugat!

Zelenszkij felesége is elszabadult: adjon több pénzt Ukrajnának a nyugat!

Az ukrán first lady Kijevben adott interjút a BBC-nek. Elmondta: ha Ukrajna több támogatásban részesülne, akkor a válság hamarabb véget érne. A first lady – aki 2003 óta Volodimir Zelenszkij felesége – Kijevben adott interjút a BBC-nek.

– fogalmazott Olena Zelenszka. A szeptember 4-én, vasárnap adásba kerülő, széles körű interjúban Zelenszkának azt a kérdést tették fel, hogy mit üzen a briteknek, akiknek részben Oroszország ukrajnai inváziója és az ennek a globális gáz- és olajárakra gyakorolt hatása miatt megugró energiaszámlákkal kell szembenézniük – írja a BBC.

PestiSracok facebook image

– mondta. Zelenszka asszony megjegyzései Boris Johnson miniszterelnök múlt havi kijevi látogatása során tett felvetését követik, miszerint a háztartásoknak Európa-szerte el kell viselniük a megélhetési válságot és „ki kell tartaniuk” Ukrajnáért, hogy ellensúlyozzák Oroszország agresszióját.

Az Egyesült Királyságban az előrejelzések szerint az inflációs ráta idén 42 éves csúcsra, 13,3%-ra emelkedik, miközben a gazdaság várhatóan több mint egy évig zsugorodik.

Forrás: mandiner.hu; Fotó: MTI/EPA/The Washington Post/Jabin Botsford

Ajánljuk még