Pesti Srácok

A Kúria elnöke is megszólalt az amerikai nagykövetségen járt bírók ügyében

null

Igencsak kiverte a biztosítékot az a Twitter-bejegyzés, amit az amerikai nagykövet posztolt. A nagy port kavart bejegyzésből ugyanis kiderül, hogy az Országos Bírói Tanács két bírája tett látogatást az amerikai nagykövetségen. A Tűzfalcsoport hétfőn kora este tette közzé a Kúria elnökének álláspontját az esettel kapcsolatban, amit szó szerint idéztek közösségi oldalukon.

Közzétették a Kúria elnökének válaszlevelét az amerikai nagykövetségen járt két bíró ügyében. A Tűzfalcsoport Facebook-oldalán azt írják: Varga Zs. András elnök arra utal, hogy az Országos Bírósági Tanács korábbi nyilatkozatát valójában a botrányos találkozó egyik bíró tagja írhatta. Az általa küldött írásban egyebek mellett arra is kitér, hogy nem támogatja a megalapozatlan kinyilatkoztatásokat tartalmazó - a metaadatok szerint Vasvári bíró úr által szerkesztett - közlemény kiadását". Mindezt azzal indokolja, hogy "egyes nagykövetségek természetesen kapcsolatot tartanak a fogadó állam intézményeivel. A hivatalos kapcsolatok helyszíne általában a fogadó állam intézményének székhelye." Tudomása szerint az igazságszolgáltatás képviselői is hivatalukban fogadták és fogadják a nagyköveteket, ha azok erre igényt tartanak. Az ünnepi fogadások nyilván nem tartoznak a hivatalos kapcsolat körébe - vélekedik. Hozzáteszi, arról nincs információja, hogy az OBT és az Amerikai Egyesült Államok nagykövetének kapcsolata az októberi két OBT ülés bármelyikén napirenden szerepelt volna. Ezért azt sem tudja, hogy melyik fél kezdeményezte a találkozót, és hogy arra miért a nagykövetség épületében került sor. Kiemeli: arról sincs tudomása, hogy bárki felhatalmazta volna az OBT tagjait arra, hogy kritikai véleményüket kifejtsék más ország képviselőjének.

Szavai szerint a követek és nagykövetek politikai szereplők. Hivatalos elnevezésük: 'rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter', illetve 'rendkívüli és meghatalmazott nagykövet’. A végrehajtó hatalom részeseiként saját országuk elnökének, miniszterelnökének vagy külügyminiszterének utasítására járnak el. Hozzáteszi: a “politikai kinevezett” fogalom a magyar jogban nem ismert. Az elnök arra is kitér, hogy a Kúria elnökét "egyébként sem kinevezik, hanem az Országgyűlés választja". Ennek megfelelően - az OBH elnökével és a legfőbb ügyésszel, valamint az Alkotmánybíróság elnökével és tagjaival együtt - a legmagasabb közjogi legitimációval rendelkező igazságszolgáltatási szereplők közé tartozik. Varga Zs. András úgy véli, hogy az OBT holnaputáni, november 2-ai ülése alkalmat adna az események megvizsgálására és megvitatására. A Kúria elnöke visszatetszőnek jellemzi azt a kísérletet, hogy az OBT az egyes tagjainak közfelháborodásra okot adó viselkedését valótlan és sértő tartalmú közlemény kiadásával kísérelje meg kendőzni. Végül arról tájékoztatja Elnök Asszonyt, hogy a közlemény kiadása esetén a saját álláspontját is nyilvánosságra fogja hozni, "mivel az igazságszolgáltatás kizárólag csoportérdeket szolgáló lejáratásának felelősségében továbbra sem kívánok osztozni."

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.