Pesti Srácok

A metaverzumban folytattak kerekasztal-beszélgetést avatarjaikkal az Internet Hungary résztvevői

null

Megtartották az első „figital”, azaz a fizikai és a digitális világban egyaránt zajló kerekasztal-beszélgetést az Internet Hungary konferencián, amelyet bárki követhetett online streamen keresztül.

Sok ember számára varázslatos, másoknak inkább félelmetes az a digitális fejlődés, amely a metaverzum körül zajlik. A Facebook Horizon tavalyi megjelenése óta naponta kapunk híreket ebben a témában, azt viszont kijelenthetjük, hogy elhamarkodott véleményt alkothat az, aki még nem járt ebben a világban, hiszen meglepő tapasztalatok mellett egyedi élményben is részük lehet azoknak, akik átlépik a fizikai és a virtuális valóság közötti határt.

A metaverzum és a hagyományos VR közötti különbség az, hogy a metaverzumban saját világot tudnak építeni az emberek, közösségi tereket nyithatnak, ahol avatarjaikon keresztül kommunikálhatnak és interakcióba léphetnek egymással.

Az Internet Hungary konferencia a magyar digitális és médiaszakemberek legismertebb találkozási pontja, amelynek idei témája a metaverzum köré épült. Nem volt olyan terület, amely valamilyen szinten ne említette volna, legyen szó e-kereskedelemről, HR-toborzásról, reklámtervezésről vagy akár a médiapiacról. Ennek keretein belül a Lounge Group – Visual Europe Group szervezte meg először, Csermely Ákossal, a konferencia alapítójával közösen azt a kerekasztal-beszélgetést, ahol a résztvevők a fizikai és a digitális térben is találkozhattak egymással, mégpedig úgy, hogy bár a konferencia helyszínén személyesen is jelen voltak, mégis a metaverzumban folytattak beszélgetést, a közönség pedig egyaránt láthatta a fizikai és a virtuális valóságot, amit streameltek is, így a téma iránt érdeklődők is figyelemmel kísérhették az eseményt.

PestiSracok facebook image
A nézők a valóságot és a metaverzumot is láthatták egyszerre, a jövő technológiája elképesztő hatással van az emberekre

Bánki Attila, Császár Előd, Fazakas F. János és Pohly Ferenc azt vitatták meg, hogy a jövőben az emberek életében milyen szerepe lesz ennek a világnak. Felvetették: egyáltalán lesz-e választási lehetőségük dönteni arról, hogy ők is a metaverzum részévé szeretnének válni, vagy pedig rákényszerülnek arra, hogy belépjenek abba.

A Lounge Group diverzifikált szolgáltatási portfólióval rendelkező full service ügynökség, amely integrált, 360 fokos reklámkampányok stratégiai tervezésén és megvalósításán túl többek között médiatervezéssel, médiavásárlással, klasszikus PR-feladatok ellátásával, kommunikációs tanácsadással, rendezvényszervezéssel is foglalkozik. A cégcsoportnak 2020 óta tagja a rendezvénytechnikai iparágban piacvezető Visual Europe Group.

Hidvégi Krisztina, a Lounge Group médiaigazgatója szerint a reklám- és a digitális piac talán az egyik leginnovatívabb terület a telekommunikáció mellett.

– húzta alá. Hozzátette: a metaverzum mögötti technikai háttér nem tűnhet bonyolultnak, hiszen csak egy VR-szemüvegre van szükségünk, ezeknek a tereknek a megalkotása azonban nem egyszerű folyamat.

Számos lehetőséget kínál a Metaverzum, akár saját tereket is alkothatunk

Endresz István, a Visual Europe Group kreatív stúdiójának vezetője pedig arról beszélt, hogy a metaverzum applikációkban tereket alkotni egészen újszerű megközelítést igényel:

A cégcsoport metaverzum-projektjének következő állomása a BrandFestival lesz, ahol szintén lehetőség nyílik arra, hogy bepillantást nyerjenek a virtuális valóságba – tudatták a PestiSrácok.hu-nak küldött közleményben.

Forrás: Lounge Group–Visual Europe

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.