Pesti Srácok

Beidézi Donald Trumpot a Capitoliumnál történt zavargásokat vizsgáló képviselőházi bizottság

null

Donald Trump előző amerikai elnököt is beidézi a 2021. január 6-án, a Capitoliumnál történt zavargásokat vizsgáló képviselőházi bizottság – erről döntött a testület ülésén, amelyen bizonyítékul szolgáló felvételeket hallgattak meg és összegezték a 16 hónapja tartó munkájuk eredményét.

A bizottság demokrata párti elnöke Trump meghallgatásáról azt mondta, hogy ez az amerikai emberek felé elszámoltathatóság kérdése. Bennie Thompson úgy fogalmazott: a volt elnöknek "válaszolnia kell azoknak a millióknak, akiknek a szavazatát megpróbálta kidobni annak érdekében, hogy hatalmon maradhasson". A testület republikánus társelnöke, Liz Cheney kijelentette: a bizottság kötelessége, hogy válaszokat követeljen attól az embertől, aki "ezt az egészet mozgásba hozta".

A tavaly január 6-i capitoliumi zavargásokat vizsgáló kongresszusi bizottságnak ez volt a tizedik és vélhetően az utolsó ülése a novemberi félidős törvényhozási választások előtt. A tervek szerint csak új bizonyítékokat tekintettek volna át, és összegző jelentést terveztek kiadni, ugyanakkor az eredeti napirenden nem szerepelt tanúk beidézéséről szóló voksolás. A kilenc tagú testület hét demokrata párti és két republikánus párti tagból áll. A republikánus tagok Donald Trump párton belüli éles bírálói. Liz Cheney augusztusban a republikánus előválasztáson egy Trump által támogatott jelölttől szenvedett súlyos vereséget, ami után kijelentette: mindent el fog követni annak érdekében, hogy Trump többé a Fehér Ház közelébe se kerüljön.

Az ülésén történtekre reagálva Donald Trump a Fox Digitalnak adott interjúban a bizottságot egy "félrevezető, színlelt és pártos" testületnek nevezte, a tevékenységét pedig boszorkányüldözésnek, amelyben két olyan republikánus vesz részt, akiket "kidobtak a pártból". Az nem derült ki az interjúból, hogy a volt elnök hajlandó-e válaszolni a testület kérdéseire. A republikánusok közölték, hogy saját jelentést tesznek közzé még idén a vizsgálódásaik alapján, amelyben arra is választ keresnek, hogy a hatóságok és a hírszerzés milyen hibái vezethettek a 2021. január 6-i történésekhez. A Fox News hírcsatorna összeállítása szerint a republikánusok azzal érvelnek, hogy a képviselőház demokrata párti elnökének, Nancy Pelosinak elegendő információ volt a birtokában arról, hogy a tüntetések feszültté válhatnak, mégsem intézkedett a Capitolium védelmének megerősítéséről.

PestiSracok facebook image

Tavaly január 6-án az Egyesült Államok törvényhozásának épületébe, a Capitoliumba feldühödött tüntetők törtek be, ahol komoly károkat okoztak. A zavargások során öt ember vesztette életét, köztük egy rendőr. Jóval több mint 100-an megsérültek, akik közül 138-an a rendfenntartó erők tagjai voltak. A zavargások előtt Donald Trump hívására több tízezer támogatója gyűlt össze Washington belvárosában, hogy tiltakozzanak a szerintük meghamisított elnökválasztás eredménye ellen. A tüntetők egy nagyobb, radikális csoportja a nagygyűlés után vonult a Capitoliumhoz, ahol az események erőszakba torkolltak. A képviselőházi bizottság a pontos történtek felderítésére és a politikai felelősök megnevezésére, elsősorban Donald Trump felelősségének megállapítására alakult. A zavargásokban részt vevők közül majdnem 800 ember ellen emeltek vádat a hatóságok, és többeket letartóztattak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Fehér Ház

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.