Pesti Srácok

Bolsonaro: „Ha Isten is úgy akarja, még ma győzni fogunk!”

null

Megnyíltak a szavazóhelyiségek vasárnap a brazil elnökválasztás második fordulójában a korábbi baloldali vezető, Luiz Inacio Lula da Silva és a jobboldali Jair Bolsonaro hivatalban lévő elnök között. Felmérések szerint a kettejük közötti különbség az elmúlt hetekben drámaian összeszűkült – írta meg a CNN. A szavazás délután 5 óráig tartott Brazília fővárosában, Brazíliában, az ország elektronikus szavazórendszere pedig körülbelül két órával a szavazás befejezése után erősíti meg az eredményeket.

Az október 2-i első fordulóban sem Lula, sem Bolsonaro nem szerezte meg a szavazatok több mint 50 százalékát, így a vasárnapi második fordulóra került sor. Lula végzett az élen az első fordulóban: több mint 6 millió szavazatot, mintegy 5 százalékponttal többet szerzett, mint Bolsonaro. Az elnök azonban a döntő délkeleti államokban, így São Paulóban és Rio de Janeiróban is az élen maradt. Brazíliában több mint 156 millió választásra jogosult ember vesz részt a választáson, és a voksolás az országban minden 18 és 70 év közötti ember számára kötelező. A jelöltek vasárnap előrehozottan szavaznak; Lula sajtóirodáik szerint São Paulo metropoliszának egyik állami iskolájában fog szavazni. Bolsonaro Rio de Janeiróban adta le szavazatát vasárnap kora reggel. Bolsonaro sárga és zöld pólót viselt, a brazil zászló színeit.

– nyilatkozta az elnök, miközben szavazott a város Marechal Hermes nevű kerületének egyik szavazóhelyiségében.

PestiSracok facebook image

A választásra Brazíliában feszült és polarizált politikai légkör közepette kerül sor. Az ország jelenleg magas inflációval, korlátozott növekedéssel és növekvő szegénységgel küzd.

Forrás: CNN/Mandiner; Fotó: MTI/EPA/EFE/Joédson Alves

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.