Pesti Srácok

Johnson nem pályázik a brit Konzervatív Párt vezetői tisztségére

Johnson nem pályázik a brit Konzervatív Párt vezetői tisztségére

Boris Johnson volt brit miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy nem indul a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért folyó versengésben.

A bejelentés azt jelenti, hogy párt új vezetője – és így az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke – nagyon nagy eséllyel az egyébként is favoritnak tartott Rishi Sunak, Johnson egykori pénzügyminisztere lesz. Johnson azzal indokolta döntését, hogy jóllehet összegyűjtötte a jelöltséghez szükséges számú támogatót az alsóházi tory frakció tagjai közül, "mégsem lenne helyénvaló", ha indulna a versengésben, mivel egységes parlamenti háttér nélkül nem lehet hatékonyan kormányozni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stuart Brock

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Magyar Pétert május kilencedikén koronázzák meg a Duna jegén

Magyar ugar április 28.
A szeretett vezetőt megkoronázzák, a szeretett vezető előtt hódol az egész ország, és a hadsereg is felvonul. Az egyetlen bökkenő Magyar Péter mennybemenetelének megünneplésével, hogy éppen május kilencre tették, ami az oroszoknál a győzelem napja, és a tokatábornok ezt akarja katonai parádéval ünnepelni. Ellenzéki újságíróként ezt azzal kommentálnám, hogy mennyire felháborítanak ezek az oroszbérenc kormánytagok...