Pesti Srácok

Kontra: gyanús körülmények között halt meg Szabó Tímea amerikai mentorának felesége

Kontra: gyanús körülmények között halt meg Szabó Tímea amerikai mentorának felesége

Daniel Langenkamp párját Ukrajnából hazaérve, biciklizés közben érte utol a tragédia. A körülmények titkosszolgálati akcióra utalnak, de egyelőre nagy a csend a haláleset körül – írja a Kontra.

A lap a Street Blog USA nevű oldal szeptember eleji cikkét idézi fel, amelyben arról adtak hírt, hogy miután túlélte az ukrajnai háborút, egy amerikai diplomata adománygyűjtésbe kezdett diplomata feleségének halála miatt. A nő azután vesztette el életét, hogy kerékpározás közben baleset érte egy marylandi úton. Mint kiderült, az áldozat a 42 éves Sarah Langenkamp, aki a magyar választási kampányban is előkerült Daniel Langenkamp felesége volt. A hivatalos verzió szerint, miközben békésen biciklizett a Maryland állambeli Bethesda ötsávos útján, az egyik parkolóba kanyarodva elütötte egy Volvo márkájú platós teherautó.

A Kontra cikkírója megjegyzi, a Langenkamp házaspár tagjai közel sem átlagos szereplői a tengerentúli közéletnek. Pályafutásuk során rendszeresen mozogtak érzékeny terepen, házastársként több alkalommal is ugyanabban az országban voltak kiküldetésen.

Sarah Langenkamp és a terepmunka

PestiSracok facebook image

A lap utánajárt annak, hogy Sarah Langenkamp 2018 és 2019 között többször is megfordult Elefántcsontparton, ahol férje az amerikai nagykövetség PR-felelőseként dolgozott. A páros ezt követően Kijevbe került: a férfi sajtóattaséként, a nő pedig a Nemzetközi Narkotikum- és Rendészeti Ügyek Osztályának igazgatójaként tevékenykedett. Nem sokkal azután, hogy Ukrajnában kitört a háború, Langenkampékat kimenekítették az országból, és Lengyelországban helyezték őket biztonságba. Daniel Langenkamp az orosz–ukrán háború kirobbanása előtt diplomatához képest szokatlan, a politikai aktivistákat megidéző stílusban lázította az ukránokat az oroszok ellen.

– többek között ezt nyilatkozta a Kyiv Postnak 2022 januárjában. A fegyveres harcok kirobbanását követő napokban felesége is kifejezetten érzékeny terepen kezdett el mozogni, ugyanis konkrétan ő felügyelte és koordinálta az ukránoknak érkező nyugati fegyverszállítmányok szétosztását Kijevben.

– jegyzi meg a lap.

Daniel Langenkamp és Szabó Tímea

A Kontra korábbi cikkében már hosszasan elemezte az amerikai sajtóattasé kapcsolatát. Langenkamp a Budapest Weeknél ismerkedett meg a Szegeden kommunikációt hallgató egyetemistával, Szabó Tímeával, akit gyorsan bevonzott a nemzetközi boszorkánykonyhába. A húszas éveiket taposó fiatalok teljesen lehetetlen módon a budapesti lapok után a Harvard egyik rejtélyes kutatóprogramjában bukkantak fel, ahol vezetőként, az ENSZ megbízásából segítették többek között az afganisztáni újrarendezési folyamatot. Egy évvel később elváltak az útjaik: Langenkamp az Egyesült Államok külügyminisztériumának állományában találta magát, Szabó előtt pedig kinyíltak a magyar Országgyűlés kapui.

Forrás: Kontra; Fotó: Facebook/Daniel Langenkamp

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.