Pesti Srácok

Liz Truss és a válságkezelés jött, az S&P negatívra rontotta Nagy-Britannia államadós-osztályzatának kilátását

null

Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Nagy-Britannia "AA/A-1 plusz" szintű államadós-osztályzatának kilátását az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő ezzel egy időben megerősítette a brit besorolásokat.

Az S&P elsősorban azzal a várakozásával indokolta a szombat hajnalban Londonban bejelentett lépést, hogy a brit kormány által minap bejelentett nagyszabású adócsökkentési program, valamint a háztartások energiaszámláinak kordában tartását célzó, ugyancsak jelentős értékű intézkedéscsomag az évtized közepéig tartó előrejelzési időszakban folyamatosan növelni fogja a brit államháztartási hiányt, és az államadósság-ráta is felfelé tartó pályára kerül a jövő évtől várt csökkenés helyett.

A brit kormány a meredeken emelkedő megélhetési költségek, a 10 százalék környékén járó, évtizedek óta nem mért infláció és az ezzel egyidejű gazdasági visszaesés hatásainak enyhítése végett a múlt héten az utóbbi évtizedek legradikálisabb adócsökkentési programját hirdette meg.

Kwasi Kwarteng brit pénzügyminiszter a londoni alsóházban egy hete tartott ismertetésében - több más nagy horderejű intézkedéssel együtt - bejelentette, hogy a jövő áprilisban kezdődő új pénzügyi évtől a személyi jövedelemadó jelenleg 20 százalékos alapkulcsa 19 százalékra csökken, a legmagasabb jövedelmekre megállapított 45 százalékos felső adókulcs megszűnik, és a magas jövedelműek adója egységesen 40 százalék lesz. A kormány emellett - a korábbi tervvel ellentétben - nem emeli 25 százalékra a jelenlegi 19 százalékról a társasági adót.

PestiSracok facebook image

A font a 45 milliárd font (több mint húszezer milliárd forint) értékűre becsült adócsökkentési program finanszírozhatósága és államadósság-növelő hatása körüli piaci aggodalmak miatt a héten rekordmélységekbe, egyes időszakokban az árfolyamparitás közelébe gyengült a dollárral szemben. Mindeközben az irányadó tízéves brit állampapír hozama - a 2008-as globális pénzügyi válság óta először - 4 százalék fölé emelkedett.

Forrás: MTI, fotó: MTI/EPA/Neil Hall

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.