Pesti Srácok

Menczer: felkészültünk a télre, Magyarország energiaellátása biztosított

Menczer: felkészültünk a télre, Magyarország energiaellátása biztosított

Felkészültünk a télre, Magyarország energiaellátása biztosított – jelentette ki Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára csütörtökön, Cegléden.

Az államtitkár az Infineon Technologies Cegléd Kft. új, 6,4 milliárd forintos kormányzati támogatással felépült gyárépületének avatásán emlékeztetett arra: Magyarországnak van hosszú távú gázvásárlási megállapodása Oroszországgal. Emellett a Török Áramlat gázvezetékdéli irányból teszi lehetővé Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül, hogy a gáz megérkezzen Magyarországra, ez ma már az egyetlen gázvezeték, amely 100 százalékos kapacitással működik – jegyezte meg.

– hangsúlyozta Menczer Tamás. Arról is beszélt, hogy a válságok korát éljük, ezek egymás után vagy akár egymással párhuzamosan jelennek meg. A válságokkal kapcsolatban a magyar kormány mindig elmondta a válaszait, a megoldásait és ki is derült mindig, hogy a magyar megoldások működnek. Menczer Tamás kijelentette: a háborúval kapcsolatban kezdettől azt mondtuk, hogy mi a béke pártján állunk. Támogatjuk, szorgalmazzuk a béketárgyalásokat, az azonnali tűzszünetet. A háborúra adott válaszok, a szankciók következtében gazdasági és energiaválsággal is szembe néz Európa. A szankciókkal kapcsolatban mi mindig szkeptikusak voltunk, mert a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy ezek a kívánt hatást nem érik el. De kifejezetten az energetika területén azt mondtuk, nem szabad szankciókat alkalmazni.

PestiSracok facebook image

Mint mondta, ma az európai emberek és vállalkozások szankciós felárat fizetnek az energiáért, miközben a szankciókkal sújtott Oroszország rekordbevételekre tesz szert. Ha nem lennének szankciók, az energia ára és az infláció mértéke megfeleződne nagyon rövid időn belül. Magyarország célja, hogy az európai energiahiányt és a recessziót illetően is helyi, lokális kivételt jelentsünk – jelentette ki az államtitkár. Menczer Tamás a félvezetőket gyártó Infineon Technologies Cegléd Kft. új, 31,9 milliárd forint összértékű gyárépületének átadásán elmondta, a beruházással 275 új munkahely jön létre.

– mondta az államtitkár. Hozzátette, jól jellemzi a vállalat világgazdaságban betöltött helyét, hogy a 2020-2021-es üzleti évben csoportszinten több mint 11 milliárd euró volt a nettó árbevétele és 50 ezer munkavállalót alkalmaz. Menczer Tamás sikertörténetnek nevezte a német-magyar gazdasági együttműködést. Utalt arra, hogy Magyarországon ma 6000 német vállalat 300 ezer embernek ad munkát a legnagyobb külföldi befektetői közösségként.

Az Infineon Technologies Cegléd Kft. közlése szerint a cég 28 éve van jelen Magyarországon és az új beruházással a ceglédi telephelyükön a termelési létesítmények kapnak új gyárat. A vállalat az ipari felhasználású félvezetők fejlesztésében és gyártásában piacvezető pozíciót tölt be. Eddig Magyarországon 3500 V-os feszültségosztályig állítottak elő teljesítménymodulokat, amelyeket olyan területeken használnak, mint a zöldenergia és az ipari automatizálás. Az új gyár megépülésével a cég dolgozóinak létszáma megközelíti az 1600-at. A nyilvánosan elérhető adatok szerint a vállalat a 2021. szeptember 30-ával zárult üzleti évében 18,17 milliárd forint árbevétel mellett 877 millió forint adózott eredményt ért el.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.