Pesti Srácok

Nagyrészt a megszokott arcokkal alakult meg Sunak új kormánya

Nagyrészt a megszokott arcokkal alakult meg Sunak új kormánya

Kormányátalakítást hajtott végre keddi kinevezése után Rishi Sunak brit miniszterelnök, bár több sarkalatos fontosságú tárca élén az eddigi miniszterek maradtak. Sunakot előző nap választotta meg nagy többséggel a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőjévé az alsóházi tory frakció, és kedd délután nevezte ki formálisan a kormányfői posztra III. Károly király. Rishi Sunak elődje, Liz Truss múlt csütörtökön mondott le, miután szeptember végén előterjesztett, a költségvetés bevételi oldalán jórészt fedezetlenül hagyott adócsökkentési programja hatalmas piaci felfordulást kavart, és ezután a konzervatív frakció részéről egyre intenzívebb nyomás nehezedett rá távozása érdekében.

Az új miniszterelnök által kezdett, kedd estére jórészt ki is teljesedett kormányátalakítás során visszatért a belügyminisztérium élére Suella Braverman, aki Liz Truss kormányzásának utolsó napjaiban mondott le. Braverman névleg azzal indokolta múlt szerdán bejelentett távozását, hogy személyes e-mailjéről küldött át egy hivatalos, még nem publikált szakpolitikai dokumentumot az egyik alsóházi képviselőnek, és ezzel megsértette az eljárási szabályokat. A régi-új belügyminiszter ugyanakkor éppen erre az indokra felépítve erőteljes bírálatokat is megfogalmazott Liz Truss kormányának politikájával szemben, alig burkoltan számon kérve, hogy az akkori miniszterelnök nem nézett szembe az adópolitikai fiaskó súlyos piaci következményeivel. Azt írta: a kormány működésének alapja az, hogy vállalják a felelősséget mindazok, akik hibát követnek el.

– állt a Sunak által kedden újból kinevezett belügyminiszter Trusshoz írt múlt heti levelében. Liz Truss másnap lemondott a Konzervatív Párt vezetői tisztségéről, és ezzel kormányfői megbízatása is megszűnt.

PestiSracok facebook image

Rishi Sunak kedden több sarkalatos fontosságú minisztérium eddigi vezetőjét megerősítette posztján. Így továbbra is a Truss által kinevezett Jeremy Hunt a pénzügyminiszter – első munkanapján ő vonta vissza elődje, Kwasi Kwarteng adócsökkentési programjának szinte összes pontját –, Ben Wallace maradt a védelmi miniszter, változatlanul James Cleverly a brit külügyminiszter és Penny Mordaunt az alsóház vezetője. Utóbbi a mindenkori kormánypárt frakcióvezetőjéhez hasonlatos tisztség, betöltője az alsóházi ügymenet irányításáért felelős magas rangú kabinettag.

Penny Mordaunt volt Sunak első számú riválisa a Konzervatív Párt hétfőn zárult vezetőválasztási versengésében, de az utolsó pillanatban visszalépett. Így Sunak maradt az egyetlen jelölt, és győzelmét a frakcióvezetés rögtön ki is hirdette.

Grant Shapps, aki Suella Braverman lemondása után hat napig volt belügyminiszter, Rishi Sunak kormányában az üzleti ügyek minisztere lett. E tisztségről Rishi Sunak miniszterelnöki kinevezése után lemondott Jacob Rees-Mogg, a kettővel ezelőtti kormányfő, Boris Johnson szoros politikai szövetségese, aki a tory vezetőválasztási kampányban Johnson visszatérését támogatta volna. Johnson azonban – akit a konzervatív frakció sorozatos belpolitikai botrányok miatt a nyáron kényszerített távozásra – rövid megfontolás után végül nem indult a pártvezetői tisztségért. Rishi Sunak ugyanakkor Boris Johnson egykori kormányának több tagját is magas pozíciókra nevezte ki. Dominic Raab például ismét miniszterelnök-helyettes és igazságügyi miniszter lett, vagyis ugyanazt a tisztséget kapta vissza, amelyet Johnson idején is betöltött. Steve Barclay, Johnson egykori stábfőnöke az egészségügyi minisztérium élére került, Michael Gove, aki korábban számos posztot betöltött és a Konzervatív Párt egyik legbefolyásosabb veterán politikusa, Sunak kormányában a felzárkóztatási minisztériumot vezeti.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Alberto Pezzal

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.