Pesti Srácok

Wintermantel szerint Karácsony folyamatosan megvezette a közvéleményt

Wintermantel szerint Karácsony folyamatosan megvezette a közvéleményt

Karácsony Gergely főpolgármester a hulladékszállítók sztrájkja kapcsán folyamatosan megvezette a közvéleményt – mondta a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője pénteken, Budapesten, sajtótájékoztatón. Wintermantel Zsolt emlékeztetett: a főpolgármester csütörtökön saját maga jelentette be, hogy megszületett a megállapodás a hulladékszállításban dolgozók és a cég között.

– tette hozzá a kormánypárti politikus. Szavai szerint Karácsony Gergely azt állította, hogy elszámolási vita van az "állami kukaholding és a fővárosi közterület-fenntartó között".

PestiSracok facebook image

– mondta Wintermantel Zsolt. Utalt a főpolgármester azon állítására is, miszerint az állami cég több pénzt szed be a budapestiektől szemétszállítási díj címén, mint amennyit a fővárosi közszolgáltatónak visszaad.

– mondta, majd sajtóhírekre hivatkozva jelezte: az állami cég 1,4 milliárd forinttal többet fizetett ki, mint amennyit beszedett, amelyen felül jelentős költségeket is átvállalt. Wintermantel Zsolt szerint az is kiderült, hogy van pénz a dolgozók igényeinek rendezésére, hiszen – mint indokolt – bármiféle közgyűlési döntés és közszolgáltatási szerződés-módosítás nélkül oda tudták adni a pénzt.

– összegzett a frakcióvezető.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.