Pesti Srácok

Zelenszkij szóvivője és a tanácsadója szerint Zelenszkij tulajdonképpen nem is azt mondta, amit mondott, amikor atomháborút követelt

Zelenszkij szóvivője és a tanácsadója szerint Zelenszkij tulajdonképpen nem is azt mondta, amit mondott, amikor atomháborút követelt

Volodimir Zelenszkij október hatodikai, a NATO-val kapcsolatos beszédében fogalmazott úgy, hogy a szövetség szerepe szerinte az, hogy megakadályozza Oroszországot a nukleáris fegyverek használatában. Ebben a beszédben azt is kijelentette, hogy „megelőző csapásokkal” kellene ettől elijeszteni Oroszországot. Most többen is megszólaltak a környezetében, hogy kimosdassák a Nyugat hősét ebből a roppant kellemetlen, gyakorlatilag atomháborút követelő szövegéből.

Erre válaszul több vezető orosz tisztségviselő is reagált: többek között Maria Zaharova külügyi szóvivő és Dimitrij Peszkov, a Kreml szóvivője is azzal vádolta meg Zelenszkijt, hogy atomháborúval fenyeget. Dmitrij Medvegyev korábbi elnök, a Biztonsági Tanács elnökhelyettese úgy reagált Zelenszkij kijelentésére, hogy

Az ukrán elnök szóvivője, Szerhij Nyikiforov próbálta kimagyarázni főnöke elszabadult száját, és az a magyarázat született meg, miszerint Zelenszkij csak arról beszélt, hogy „megelőző szankciókra” lett volna szükség az orosz invázió előtt, és azt mondta, Ukrajna sosem bocsátkozna atomháborúba. Zelenszkij tanácsadója, Mihajlo Podoljak szerint az ukrán elnök csak arra hívta fel a figyelmet, hogy Oroszország atomcsapással fenyeget, az ominózus mondatával pedig voltaképpen csak szigorúbb szankciókat követelt és több katonai segítséget kért.

PestiSracok facebook image

Íme, Zelenszkij szó szerinti mondandója:

Mindenkinek a belátására bízzuk, hogy ez a szöveg szigorúbb szankciókat sürget, előzetes szankciók elmulasztott lehetőségén búsong, vagy esetleg megelőző atomcsapást követel.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtóhivatal

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.