Pesti Srácok

A Lánchíd kiállta a súlypróbát (Galéria)

null

Huszonnégy, egyenként 20 tonnás tehergépkocsival tesztelték a Lánchíd teherbírását szombaton; az elsődleges adatok alapján jól vizsgázott az átkelő, amelynek felújítása továbbra is az ütemtervnek megfelelően és a költségkereten belül zajlik.

A Budapesti Közlekedési Központ közleménye szerint a statikus és dinamikus próbaterhelésen a szakemberek azt mérték, hogy milyen alakváltozásokat idéz elő a Lánchíd szerkezetében, ha annak meghatározott pontjain 20 tonnás tehergépkocsik állnak. Ezen kívül azt is monitorozták, hogyan hat az átkelőre, ha nagy tömegű jármű halad át rajta 5, 20 és 30 kilométer per órás, valamint a tehergépkocsival biztonságosan elérhető legnagyobb sebességgel.

A méréseket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hidak és szerkezetek tanszékének szakemberei végezték. A próbaterhelés alatt a hídról és a Duna-partról 0,5 milliméter pontosságú geodéziai műszerrel mérték a híd lehajlását. A lánckötegeken, a függesztőrudakon, a bentmaradó, régi hídszerkezeten, illetve az új acélpályán elhelyezett nyúlásmérő bélyegek segítségével azt figyelték, milyen alakváltozások jelennek meg a szerkezetben, és milyen feszültségek keletkeznek az egyes elemekben. A budai pillér tetején lévő koronasaru-teremben a koronasaru elmozdulását is monitorozták. A közlemény szerint az eredmények teljes körű értékelése még folyamatban van, de az elsődleges adatok alapján a Lánchíd jól vizsgázott, a terhelés során mért értékek megegyeztek a szakemberek által számított értékekkel.

A BKK felidézte: a Lánchíd felújítása már nem tűrt halasztást, ezért 2021 tavaszán elkezdődött az A-Híd Zrt. kivitelezésében a dunai átkelő rekonstrukciója. Magyarország egyik legfontosabb kulturális örökségének és jelképének korszerűsítése a tervek szerint 2023-ban fejeződik be. November 9-én, szerdán elkészült az átkelő aszfaltozása, másnap pedig a Lánchíd pesti hídfőjét díszítő kőoroszlánok is visszatértek az eredeti helyükre.

PestiSracok facebook image

DMARC20221112001
DMARC20221112006
DMARC20221112008 (1)
DMARC20221112008
DMARC20221112011
DMARC20221112015
DMARC20221112017
DMARC20221112020

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.