Pesti Srácok

A Twitter alapítója bocsánatot kért az új tulajdonos, Elon Musk miatt

null

A Twitter alapítója személyes felelősséget vállalt azért, hogy a közösségi médiacégnél olyan helyzet alakult ki, hogy az új tulajdonos a dolgozók felétől kénytelen megválni. Jack Dorsey nyilvánosan is több bírálatot kapott, hogy nem szólalt meg azután, hogy Elon Musk átvette a technológiai vállalkozást.

Dorsey saját Twitter-oldalán azt írta, tisztában van azzal, hogy most sokan mérgesek rá.

- fogalmazott. Az alapító ugyanakkor hozzátette, tudja hogy a Twitter emberei erősek és ellenállóak, és mindig megtalálják majd útjukat, függetlenül az adott nehéz pillanattól.

PestiSracok facebook image

A korábbi elnök-vezérigazgató a cég méretére és a kialakult helyzetre való utalással arra célzott, hogy Elon Musk a héten nagyszabású leépítést jelentett be. Jack Dorsey tavaly novemberben mondott le a Twitter elnök-vezérigazgatói tisztségéről, idén májusban pedig az igazgatótanácsból is távozott.

Elon Musk, a Tesla és SpaceX alapító-vezérigazgatója október 28-án vált hivatalosan a Twitter tulajdonosává, ezzel lezárult a 44 milliárd dolláros adásvételi ügylet. Első lépései között volt, hogy elbocsátotta a cég 3 felsővezetőjét, majd a héten feloszlatta az igazgatótanácsot és bejelentette, hogy a vállalkozás 7500 dolgozójának mintegy felét elbocsátja. Indoklása szerint erre a közösségi médiacég gazdálkodásának kiegyensúlyozása érdekében van szükség, mert az a jelen helyzetben naponta 4 millió dollár veszteséget termel.

MTI; Fotó: MTI/EPA/DPA-Zentralbild/Patrick Pleul

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.