Pesti Srácok

Gyújtogatni próbáltak a tüntetők a köztévé előtt, aztán Hadházyval együtt hazamentek

Hadházy Ákos pénteken ismét megpróbálta megbuktatni a kormányt, de nem jött össze. Az MTVA székház "ostromára" mindössze pár százan mentek el, akik eleinte gyújtogatni próbáltak, majd miután Hadházy is feladta, hogy megpróbálja őket kontrollálni egyszerűen hazamentek.

Néhány százan gyűltek csak össze az MTVA előtt Hadházy Ákos felhívására, aki egy hete várta a helyszínen, hogy végre megbuktathassa a kormányt. Az ellenzéki képviselő által megszervezett tüntetésre a kora esti órákban kezdtek szállingózni az "érdeklődők", többek között Ungváry Krisztián történész és Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere is, akik Hadházyval együtt felszólaltak az összegyűltek előtt.

Ezután kezdődött az "ostrom". legalábbis valami afféle, a tüntetők ugyanis megpróbáltak bemenni az MTVA székházába, azonban a rendőrök sorfalat álltak, és nem engedték tovább őket. Hadházy Ákosnak azt mondták, hogy a tüntetők nem mehetnek tovább, az állam működése szempontjából kiemelt épületben ugyanis legalább egy bejáratot szabadon kell hagyni, őt azonban át engedik a rendőri sorfalon, lévén ő országgyűlési képviselő. A tüntetők egy része ezután megpróbált nekimenni a rendőrsorfalnak, de a többségük inkább visszavonult sűrű „Orbán takarodj!”, „Nincs tanár, nincs jövő!” vagy „Nincs hatalmad fölöttem!” kiabálások közepette.

Hadházy láthatóan képtelen volt kontrollálni demonstrálókat, akikből végül nagyjából százan maradtak a székháznál. Helyszíni forrásaink szerint többen fáklyákat dobáltak a köztévé egyik portája elé, a rendőröknek kellett poroltóval közbelépni és kezelni a helyzetet. Az egész megmozdulást szervező Hadházy ezután angolosan távozott, látva, hogy nem foglalkozik vele senki, a Pressio videója alapján őt követték a tüntetés hangadói is, akik addig próbálták a rendőrök ellen hergelni a jelenlévőket.

PestiSracok facebook image

PS-összeállítás, Videó: Pressio; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.