mtva-székház
Varju és Csintalan szerint a pancserek és a hülyék országa vagyunk
Jó madarunk, a jogerősen is elítélt DK-s Varju László, a minap Csintalan Sándor korábbi KISZ-titkár, majd MSZP-s politikus Csintalan Nézőpont műsorának a vendége volt, ahol a DK képviselőjelöltje, a műsorvezetővel együtt újra értelmezte a nem is oly távoli történelmet. Ebbe belefért az MTVA székházban kipattant botrány, koncepciós-per, sőt, még Fekete-Győrt is megcsócsálták (majd kiköpték). És, ahogy lenni szokott: felelősség nincs, koncepciós per van, és minden csak bűzlik körülöttünk, ezért emelje meg mindenki a seggét és menjen el szavazni.Ultimátumot adott Magyar Péter: ha nem vitázhat, akkor az MTVA-székház előtt fog balhézni
Miskolcon tartott újabb demonstrációt Magyar Péter, ahol beszéde során ultimátumot adott a köztelevíziónak. Elmondta, hogy ha nem hívják be vitázni, akkor a tévészékháznál fog tüntetést tartani – írja a szeretlekmagyarorszag.hu.Hadházy Ákos átgázolt a törvényeken, az „elnyomó diktatúrában” mégis megúszta a felelősségre vonást
Nem lett végül következménye Hadházy Ákos az MTVA-székházhoz szervezett tavaly novemberi akciójának. A független országgyűlési képviselő terve az volt, hogy a tüntetőkkel blokád alá vonja a közmédia épületét. A rendőrség nyomozást indított, majd a politikus meggyanúsítása is felvetődött, azonban az eljárást végül megszüntették – számolt be a Magyar Nemzet.Mentelmi joga miatt ki sem tudják hallgatni az MTVA-székháznál balhézó Hadházyt
„A mentelmi joggal rendelkező személy gyanúsítotti felelősségre vonásának nem állnak fenn a törvényi feltételei” – szokásos nyakatekert megfogalmazásban így tudatta a közvéleménnyel a Fővárosi Főügyészség, hogy még csak ki sem tudják hallgatni a pártnélküli Hadházy Ákost, aki tavaly novemberben balhézott az MTVA székházánál.Hiába reménykedett Tuareg, hogy a tévészékháznál zavargások lesznek, végül lemondott a forradalomról
Összebútorozott az egykori SZDSZ-es, később sátorforradalmárként elhíresült Szabó Gábor, mozgalmi nevén Tuareg Hadházy Ákos baloldali országgyűlési képviselővel a hétvégén. A közmédia Kunigunda útjai épületegyüttese előtti tüntetésen Tuareg csak Hadházy „parancsára” várt, hogy a tüntetésnél „valami komolyabb dolog történjen”, például székházfoglalás. A forradalomról Tuareg menet közben lemondott, mert szerinte túl kevesen voltak hozzá.Feljelentették a péntek este a közmédiánál tüntetőket
Bejelentéssel fordult a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz és a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészséghez Tényi István, aki a péntek esti MTVA székház előtti tüntetés kapcsán garázdaság vétsége miatt ismeretlen tettes ellen tett bejelentést.Hadházy Ákos, korunk legnagyobb politikai szédelgője, aki a munkahelye helyett inkább vadkempingezni jár
Kétféle ellenzéki politikus létezik: az egyik, akit Hadházy Ákos már átvert, és a másik, akit majd át fog verni – legalábbis a 2010 utáni, permanens ellenzékváltás lázában égő „politikai elitet” tekintetbe véve. Természetesen kivételt képez ez alól (is) Gyurcsány Ferenc köre, akik elég ravaszok ahhoz, hogy korunk legnagyobb politikai szédelgője átvágja őket a palánkon. Megjárta már az LMP, legutóbb a Momentum, de a Jobbik is hülyét csinált magából akkor, mikor – valami kollektív elmezavarból kifolyólag – az állatorvosi diplomával rendelkező Hadházyt jelölte legfőbb ügyésznek abban a szivárványkoalícióban, ami még az árnyékkormány szintjére sem jutott el. Lassan mindenkit átvert már, nem is bíznak meg benne a baloldalon. Egyedül az unokatestvér Márki-Zay Péter maradt hűséges hozzá. Zsák a foltját - szokták mondani.Gyújtogatni próbáltak a tüntetők a köztévé előtt, aztán Hadházyval együtt hazamentek
Hadházy Ákos pénteken ismét megpróbálta megbuktatni a kormányt, de nem jött össze. Az MTVA székház "ostromára" mindössze pár százan mentek el, akik eleinte gyújtogatni próbáltak, majd miután Hadházy is feladta, hogy megpróbálja őket kontrollálni egyszerűen hazamentek.Lehet, hogy a kamudiplomás Bangóné még tisztességesnek számít a baloldali mérce szerint?
Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP volt képviselője nem ma kezdte a szakmát. Hűséges és elkötelezett komcsi volt ő már régóta, lelki nagyságát pedig talán az mutatta meg leginkább, amikor 2004-ben önként vállalta, hogy a kettős állampolgárság ellen uszító óriásplakáton férjével és kisgyermekeivel együtt pózoljon. Gyurcsány Ferencnek pont ilyen emberek kellettek, akik képesek a saját nemzetüket is gondolkodás nélkül elárulni, sőt, még büszkék is rá később. Azóta volt már k*rva erős kép, patkányozás, parttalan hazudozás és hergelés, végül pedig a nemlétező diploma tette fel a koronát erre a gyönyörű pályafutásra, amelyet saját pártja sem viselt tovább és kirúgta. Bangóné azonban most megtörte a csendet és a függetlenségénél csak objektivitásában erősebb Indexnek adott egy interjút, amelyből csak úgy süt a sértettség, meg nem értettség, és végül kiderül az is, hogy Bangóné fájó szívvel veszi tudomásul, hogy olyan világban élünk manapság, ahol a hozzá hasonlóan tisztességes politikusokra már nincs többé szükség. Nem kell felébrednünk, ez a ma a valóság a baloldalon.Ajánljuk még