Pesti Srácok

Jónak lenni jó! – Két hét alatt tízmillió forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági akcióján

null

Két hét alatt tízmillió forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági akcióján, amelyhez eddig több mint húszezren csatlakoztak. A Jónak lenni jó! kampánnyal idén a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét támogatják – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája csütörtökön.

Mint a közleményben kiemelik, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének missziója, hogy támogassa a vak és gyengénlátó emberek önálló életvitelét és esélyegyenlőségét; ehhez nyújt segítséget Magyarország legnagyobb médiavállalata. A szervezet tevékenységét több módon lehet segíteni, 500 forinttal a 13600-as telefonszám hívásával és a 96-os azonosító megadásával, illetve SMS-ben a 96-os szám elküldésével a 13600-as telefonszámra. Az adományok a kedvezményezett szervezet számlaszámán jelennek meg, a közmédia pedig követi azok útját, hogy hitelesen közvetítsen az akció által elért eredményéről. Emellett a közmédia karitatív kampánya ezúttal is különleges tárgyak eladásával segíti a szervezet munkáját. Az ismert emberek által felkínált relikviák többségét a Jónak lenni jó! honlapján lehet megvásárolni, néhány különleges tárgyat pedig a közmédia december 18-i egész napos műsorfolyama során bocsátanak árverésre.

A jótékonysági akcióhoz a [email protected] e-mail címre várják a felajánlásokat, a kampány alakulásáról a mediaklikk.hu/jonaklennijo oldalon lehet tájékozódni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.