Pesti Srácok

Kínai katonai repülőgépek közelítették meg Tajvant

null

Harminchat, a kínai hadsereg kötelékébe tartozó katonai repülőgép közelítette meg Tajvant a sziget védelmi minisztériumának vasárnapi bejelentése szerint.

A szombaton észlelt repülőgépek közül 10 – hat Senyang J–11 és négy J–16 típusú – szombaton átlépte a Tajvani-szorosban található, a két terület közötti nem hivatalos vízi "középvonalat" is, több gépet pedig Tajvantól délnyugatra jelentettek – áll a tárca közlésében, amelyben hozzáteszik, hogy három kínai drónról is kaptak jelentést.

Kína saját területe részeként tekint Tajvanra, annak ellenére, hogy a szigetnek 1949 óta, a kínai kommunisták polgárháborús győzelme óta önálló kormánya van. A kínai hadsereg augusztus óta egy sor hadgyakorlatot hajtott végre a sziget közvetlen közelében. A Kínai Kommunista Párt október 16-án kezdődött egyhetes kongresszusán a pártfőtitkárrá újraválasztott Hszi Csin-ping kínai elnök leszögezte: Kína békés újraegyesítésre törekszik Tajvannal, de nem adja fel a katonai lehetőséget a probléma megoldására. Leszögezte, hogy a tajvani kérdés megoldása a kínai népen múlik, és hogy "a nemzeti újraegyesítés mindenképpen megtörténik".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Chinatopix

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.