Pesti Srácok

Rasszista lett a majomhimlő, átnevezte a WHO

null

Mpox néven hivatkozik ezentúl az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az eddig majomhimlőnek nevezett járványos megbetegedésre – derült ki a szervezet hétfői bejelentéséből.

A tervek szerint a majomhimlő elnevezést egy év alatt vezetik ki teljesen, addig mindkét néven lehet hivatkozni a betegségre – teszik hozzá a közleményben. A változtatást azzal indokolták, hogy több olyan panaszt kaptak, miszerint a majomhimlő elnevezés rasszista és megbélyegző. A WHO idén korábban indított konzultációt az új névről. Az mpox elnevezést javasolta a többi között egy férfiak egészségével foglalkozó szervezet is, amelynek vezetője úgy vélte, a majomhimlővel kapcsolatos képzettársítások miatt sokan nem vették komolyan a betegséget, sem a miatta kihirdetett egészségügyi vészhelyzetet.

A WHO adatai szerint jelenleg világszerte mintegy 80 ezer fertőzöttről és 55 halálesetről tudni, összesen 110 országból jelentettek fertőzéseket. A vírust először 1958-ban fedezték fel makákók egy csoportjában.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Carloine Brehman

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.