Pesti Srácok

Rétvári: megmarad a közfoglalkoztatás, a kormány hét milliárd forintos többlettámogatást biztosít a programokra

Rétvári: megmarad a közfoglalkoztatás, a kormány hét milliárd forintos többlettámogatást biztosít a programokra

Még idén hét milliárd forint többletforrást biztosít az állam a futó közmunkaprogram folytatására, jövőre pedig 110 milliárd forintot szánnak rá a költségvetésből – mondta el a Magyar Nemzetnek a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. A lap szerdai számában megjelent interjúban Rétvári Bence a közfoglalkoztatást a kormány egyik sikeres programjának nevezte a 2010 utáni időszakból.

– tette hozzá.

PestiSracok facebook image

– ismertette. Rétvári Bence emlékeztetett rá: a baloldal a kezdetektől támadta a közfoglalkoztatást, pedig az sokaknak nyújtott segítséget és kiszámíthatóságot.

– jegyezte meg, és felhívta a figyelmet arra, hogy a közfoglalkoztatási programok általában tavasszal indulnak, "és ez 2023-ban is így fog történni". Rétvári Bence kifejtette: a szankciók miatt egész Európát energiaválság sújtja, magas az infláció, gazdasági válság és a munkanélküliség veszélye fenyeget.

– hangsúlyozta. Az államtitkár arról is beszélt, hogy a magyar gazdaság és munkaerőpiac egyelőre válságálló, továbbra is rekordmagas (4,7 millió) a foglalkoztatottak száma, 3,8 százalékra csökkent a munkanélküliség, ami az ötödik legalacsonyabb az Európai Unióban.

– sorolta az államtitkár.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.