Pesti Srácok

Szabadversben hirdette ki Gyurcsány, hogy felfalná a teljes ellenzéket

Szabadversben hirdette ki Gyurcsány, hogy felfalná a teljes ellenzéket

Eddig az ellenzéknek volt ciki Gyurcsány, most úgy tűnik, hogy az érzés kölcsönössé vált: a DK alapítója, elnöke (és férje) újabb szabadversben állt a nagyérdemű elé, amelyben kihirdette: civilekkel nem lehet megdönteni a negyedszer is kétharmadot bezsebelő Orbán-kormányt, erre csak egy szigorú szervezet képes. Például a DK.

Hogy legalábbis Gyurcsány Ferenc a baloldal vezetője, azt a többi ellenzéki párton kívül mindenki tudta eddig is az országban. A DK elnöke ezt most egy szabadvers formájában ki is hirdette és alaposan beleszállt az ellenzéki önjelölt messiásokba is. Hiszen hogy is gondolhatja bárki, hogy Gyurcsány pályáján focizik.

– utalt félreérthetetlen módon a Kapitányra, aki ideiglenesen megpróbálta háttérbe szorítani mikor megkérte, inkább ne kampányoljon mellette. Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy már kölcsönös az a húzódozás, amivel az ellenzéki pártok beálltak Gyurcsány mellé. Most pedig Gyurcsány, mint egyetlen talpon maradt ellenzéki párt, világosan be is nyújtotta igényét a baloldal maradványaira.

PestiSracok facebook image

–küldött félreérthetetlen üzenetet a mérhetetlenségükben civilkedésben vigaszt kereső megmaradt baloldali pártoknak. Hogy vajon Gyurcsány szerint melyik párt az, amelyikben elképzeli a kormánypártok kihívóját, ahhoz nem kell különösebb műelemzői képesség.

Forrás: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala; Fotó: Magyar Nemzet/Nagy Béla

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.