Pesti Srácok

Szijjártó: Brüsszelben sokszor "idegből" reagálnak

Szijjártó: Brüsszelben sokszor "idegből" reagálnak

Brüsszelben sokszor "idegből" reagálnak a brit felvetésekre, egyes döntések inkább nehezítik az együttműködést az Európai Unió és az Egyesült Királyság között, miközben a mostani nehéz helyzetben fontos lenne a jó kapcsolat – jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Londonban.

A tárcavezető a frissen kinevezett brit kollégájával, James Cleverlyvel folytatott egyeztetését követően óriási veszteségnek nevezte a szigetország távozását az EU-ból, és leszögezte, hogy a károkat valahogy minimalizálni kellene, amihez észszerű, kölcsönös tiszteletre alapuló együttműködésre lenne szükség.

– közölte. Erre példaként hozta fel és bírálta az Egyesült Királyság kizárását a Horizont programból és a digitális együttműködésből. Majd hozzátette:

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter aláhúzta: abban maradtak, hogy Magyarország folytatni fogja a fennálló viták mielőbbi megoldását célzó konzultációkat Brüsszelben.

– figyelmeztetett. Arról is beszámolt, hogy a találkozón az ukrajnai háború is téma volt, és ennek kapcsán megismételte, hogy hazánk a mielőbbi békében érdekelt.

– fogalmazott. A miniszter a nap folyamán tárgyalt a Magyarországon befektető legnagyobb brit vállalatok vezetőivel is. Ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy ki kell maradni a recesszióból, amihez pedig ösztöntözni kell az újabb beruházásokat, hiszen így hozhatók létre a gazdasági növekedés megőrzéséhez szükséges új munkahelyek. Emlékeztetett, hogy a brit vállalatok alkotják hazánkban a hatodik legnagyobb beruházói közösséget, miután nagyjából 800 cég több mint 50 ezer embernek ad munkát, és a velük való együttműködés segít abban, hogy Magyarország kimaradhasson az európai recesszióból. Végezetül kitért még két stratégiai fontosságú területre, amelyben a magyar és a brit kormány hasonló álláspontot képvisel. Az egyik a nukleáris energia, valamint az azzal szembeni negatív diszkrimináció felszámolása, míg a másik a fellépés a két országot egyaránt sújtó illegális bevándorlás ellen. Utóbbiról szólva aláhúzta:

Forrás/Fotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.