Pesti Srácok

Szijjártó: újabb szankciós csomag helyett békét kell teremtenünk

null

Ukrajna közvetlen szomszédja vagyunk, a háború hatásai ránk nézve azonnaliak és súlyosak, újabb szankciós csomag helyett békét kell teremtenünk - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a France24 csatorna Talking Europe című politikai műsorában. A tárcavezető a hivatalos Facebook-oldalára feltöltött interjúban beszámol egyebek mellett arról, hogy már egymillió menekültet engedtünk be Ukrajnából, az infláció az egekbe szökött, tavaly 7 milliárd eurót fizettünk az importált energiáért, míg az idén már 19 milliárdot. Hozzátette, hogy kiállunk Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett.

Arra a kérdésre, hogy Magyarország megvétózza-e a kilencedik szankciós csomagot, amelyet az orosz olajra vonatkozó korlátozással egy időben akarnak bevezetni, Szijjártó Péter azt mondta: még semmilyen javaslat nincs az asztalon.

Kijelentette: az energiakérdésre mindig fizikai kérdésként gondoltunk, aminek semmi köze az ideológiai, politikai megközelítéshez. Az, hogy együttműködünk Oroszországgal energiakérdésekben, nem a politikai ízlésünk vagy szórakozásból van, hanem az infrastruktúra adottságai miatt a régióban. A csővezetékek és a hálózatok szempontjából Magyarországot az infrastruktúra meghatározottsága és a fizikai okok miatt lehetetlen elegendő olajjal vagy gázzal ellátni Oroszország nélkül.

Arra a felvetésre, hogy sokkal jobban támaszkodhatnának a Lengyelországból és Horvátországból érkező cseppfolyósított földgázra, jobban hagyatkozhatnának a hidrogénre és a biogázra, Szijjártó Péter kijelentette: "elvégeztük a házi feladatunkat: a hét szomszédos ország közül hattal összekötöttük a hálózatainkat, de ha más országok nem végzik el a házi feladatukat, az nem a mi hibánk".

PestiSracok facebook image

Emlékeztetett arra: mi vagyunk a horvátországi LNG-kikötő első számú vásárlói, onnan annyit importálunk, amennyit csak lehetséges. A teljes kép a régióban megváltozhatott volna, ha egy amerikai és osztrák cég nem hagyott volna cserben bennünket.

- monda Szijjártó Péter.

Hangsúlyozta: minden tőlünk telhetőt megtettünk az elmúlt évtizedben, hogy modernizáljuk az ország energiarendszerét, épp most fokozzuk az atomenergia-kapacitásunkat.

- emelte ki.

A riporter az interjúban felidézte, hogy jelenleg mintegy 13 milliárd eurónyi, Magyarországnak szánt finanszírozás forog kockán, amelyet jelenleg addig blokkol Brüsszel, amíg nem lát elmozdulást a magyarországi jogállamisági kérdésekben.

- mondta, hozzátéve: most nem ez a helyzet. Jelenleg politikai észrevételek vannak Magyarországgal szemben, mert konzervatív kereszténydemokrata kormány van hivatalban már 12 éve, és ezen túlmenően sikeresek is vagyunk.

Megállapodás született arról, hogy a 17 intézkedéstervezet majdnem lezárásra kész, minden tervezetet a parlament elé terjesztettünk, "a parlament dolgozik rajtuk, és egészen biztos vagyok abban, hogy elfogadják ezt a 17 szabályozást" - mondta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy akkor a labda az Európai Bizottság térfelére kerül.

A riporter emlékeztetett arra: néhány ország, például Hollandia, Belgium, Luxemburg azt mondják, hogy hosszú távú rendszerre van szükség annak biztosítására, hogy a megállapodás után ne legyen visszaesés. Egy esetleges hosszú távú mechanizmus bevezetéséről Szijjártó Péter azt mondta: "óriási és szégyenteljes tiszteletlenségről van szó ezen országok részéről a magyar emberek irányába" csak azért, mert Magyarországon jobboldali, konzervatív, hazafias, kereszténydemokrata kormány van.

- jelentette ki, hozzátéve: ha az említett országok kormányai mindig a demokráciáról beszélnek, akkor tiszteljék a demokráciát!

- mondta Szijjártó Péter.

Hozzátette: mindig lesz kritika a kormánnyal szemben, de megkérdőjelezni egy ország demokratikus természetét pusztán azért mert vannak kritikus hangok, túlzás.

- jegyezte meg.

Arra kérdésre, hogy december elején megállapodás születik-e a helyreállítási és a kohéziós alapról, Szijjártó Péter azt mondta: "minden tőlünk telhetőt megteszünk, biztos, hogy nem rajtunk fog múlni".

MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.