Pesti Srácok

Dollármédia - így jött létre a 444 Soros-blog

Dollármédia - így jött létre a 444 Soros-blog

Nagy port kavart, amikor nemrég kiderült, hogy a Telex mintegy 300 millió forintot kap az USA költségvetéséből. Az Origo most a 444.hu-ról írta meg, hogy külföldi Soros-szervezetek támogatásával működik. A két eset jól mutatja, hogy a dollárbaloldal mögött dollármédia áll - fogalmaz a portál cikke.

A 444 már régóta nagy összegű adományokat kap külföldről, Soros György szervezetétől, a Nyílt Társadalom Alapítványtól „Civil újságírás” projektre a 2013. október 1-je és 2014. május 31-e közötti időszakra 49 500 dollárt, azaz mai árfolyamon számolva több, mint 20 millió forintot kapott a Magyar Jeti Zrt., a 444.hu kiadója. A 444 egyébként arra kapta a pénzt, hogy „felügyelje” a kampányidőszakot, valamint a választást, mind a 106 választókerületben. Sőt a 444-ben tőkealapokon keresztül is jelentős befolyásra tett szert Soros György -idézi fel az Origo.

2014-ben félmillió dolláros tőkebevonással húszszázalékos tulajdonrészt vásárolt a Magyar Jeti Zrt.-ben a Digital News Ventures nevű amerikai befektetési alap. Ez az alap az MDIF Media Development Investment Fund (MDIF) részeként működik. Az MDIF támogatói és befektetői között megtalálható többek közt a Soros György-féle Open Society Foundation: így például 2005 és 2009 között az MDIF (korábban MDLF) több mint 15 millió dollárnyi támogatást kapott az Open Society Institute-tól. Valér Kot és Marie Nemcova személyében két régi Soros-hálózatos szereplő a 444 kiadójának vezetőségébe is bekerült -írja a lap.

Később, Uj Péterék 2018–2019-ben további 76 millió forintnyi pályázati pénzt nyertek el a Soros Alapítvány partnerszervezetének számító, svájci OAK Foundationtól. Mindemellett három alkalommal, három projekttel nyertek pénzt a Google Digital News Inititative Innovation pályázatán is.

PestiSracok facebook image

Ennek ellenére elképesztő módon a 444 éveken át veszteségesen működött.

Érdekesség, ha felidézzük az Anonymus megszólalásokat, hogy a maszkos által nyilvánosságra hozott hangfelvételek alapján már Gansperger Gyula is beszélt a külföldi pénzekről. Például arról, hogy a külföldi tőkés csoportok magyarországi embere nem más, mint Bajnai Gordon volt kormányfő.

És pont a Bajnai Gordonhoz köthető cég, a DatAdat bonyolította a baloldal választási kampányát.

Ma már az sem titok, hogy a szóban forgó vállalkozások főként Amerikából érkező adományokkal erősítették a baloldalt az áprilisi megméretésen - írja az Origo.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.