Pesti Srácok

Erdő Péter, Herczegh Anita és Soltész Miklós osztott ajándékot menekült gyerekeknek

null

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Herczegh Anita, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára adott át ajándékcsomagot menekült gyerekeknek és családjaiknak kedden, a budapesti Magyar Szentek Templomában.

Erdő Péter a menekült családokat köszöntve kiemelte: karácsonykor Jézus minden népet és minden kor emberét megajándékozta azzal, hogy szolidaritást vállalt az emberiséggel. A bíboros azt mondta: "nekünk, magyaroknak nem nehéz veletek éreznünk". Felidézte: 1956-ban az ő családja is elvesztette otthonát, lakásukat szétlőtték, mindenük odaveszett. Az Erdő család először egy munkásszálláson húzta meg magát, és mivel nem volt mit enniük, a gyerekek minden alkalommal izgatottan várták a kapott segélycsomagokat. 1957 januárjától Erdő Péter két testvérével együtt falura került, egy parasztcsalád fogadta be őket, akiknek volt ennivalójuk. Ezt az akciót annak idején a katolikus egyház szervezte.

– mondta.

PestiSracok facebook image

Écsy Gábor, a karitász országos igazgatója arról beszélt: az otthonukat elhagyni kényszerülő családokat a Katolikus Karitász sokféle módon támogatta az elmúlt időszakban, az otthon melegét azonban nem pótolhatták. A karácsonyi ünnepséggel éppen ez a céljuk.

– mondta a segélyszervezet vezetője. Écsy Gábor reményét fejezte ki, hogy amikor a gyermekek odahaza kibontják az ajándékokat, rövid időre elfeledkezhetnek a világot megrendítő háborúról, amely elszakította őket otthonaiktól.

Grexa Liliána, az Országgyűlés ukrán nemzetiségi szószólója megköszönte a Katolikus Karitásznak, hogy a háború kezdetétől segítik a menekülteket és az Ukrajnában maradottakat is.

– tette hozzá, példaként említve a nekik szervezett nyári táborokat. Azt is mondta: különösen hálás a segélyszervezetnek, az egyháznak és a magyar államnak azért, hogy nemcsak élelemmel, ruházattal látják el a menekülteket, hanem abban is segítenek, hogy olykor kiszakadhassanak a hétköznapok valóságából.

A kapott sajtóanyag szerint a Katolikus Karitász jelenleg 1250 menekült családot támogat, a 122 megajándékozott gyerek közülük került ki. A gyerekek életkoruknak megfelelő ajándékokat, téli ruhát, rajzeszközöket, édességet, hátizsákot kaptak. Családjaiknak emellett egy-egy csomagot is összeállított a segélyszervezet, amelyben bejgli, szaloncukor, tea, nápolyi mellett utalványokkal segíti a karitász a családokat. Az ünnepségen a harkovi akrobataiskola diákjai műsorukkal köszönték meg a katolikus egyháznak a támogatást, majd egy kárpátaljai magyar zenészcsalád adott elő karácsonyi énekeket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.