Pesti Srácok

Erdoğan a jövő évi választáson indul utoljára

null

Recep Tayyip Erdoğan török elnök jelezte, hogy a 2023-as választásokon indul utoljára – írta vasárnap a Yeni Safak török kormánypárti napilap.

Erdoğan szombaton az észak-törökországi Samsunban szólalt fel, és úgy fogalmazott:

Törökországban 2023 első felében egyszerre tartják majd a köztársasági elnök- és a parlamenti választást. A 68 éves Erdoğan amellett, hogy a kis-ázsiai ország államfője, a kormányon lévő iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnöke is egyben. Erdoğan 2003 és 2014 között Törökország miniszterelnöke volt, 2014 óta pedig köztársasági elnök. 2017-ben az ország addigi parlamentáris berendezkedése egy népszavazás következtében elnöki rendszerré változott, amely több jogkörrel ruházta fel az államfőt. A jövő évi választásokra hat ellenzéki párt fogott össze Erdoğan leváltása, valamint a korábbi parlamentáris rendszer visszaállítása érdekében. A szövetség még nem hirdetett saját jelöltet a köztársasági elnök tisztségére.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.