Pesti Srácok

Kegyelmet adott a Budaházy-ügy hét vádlottjának Novák Katalin

null
Budaházy György az ellene és tizenhat társa ellen terrorcselekmény bűntette miatt indult per tárgyalásán, az ítélethirdetés után a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében 2016. augusztus 30-án. A bíróság elsőfokú ítéletében tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a terrorcselekménnyel, testi sértéssel, kényszerítéssel vádolt Budaházy Györgyöt. Rendbontások miatt, a bíró kérésére a rendőrök kiürítették a hallgatóság részére fenntartott karzatot. Fotó: Horváth Péter Gyula

Az államfőhöz december közepén érkeztek meg a Budaházy-ügyben érintettek kegyelmi kérelmei, Novák Katalin pedig hét vádlottnak kegyelmet adott – közölte a Sándor-palota kedden. A köztársasági elnök a 13 éve húzódó üggyel kapcsolatban felszólította a jogalkotó és jogalkalmazó szerveket, hogy tegyenek lépéseket a bírósági döntéshozatal felgyorsítása érdekében.

A közlemény felidézi, hogy 17 személlyel szemben zajlik még ma is, 13 év elteltével büntetőeljárás, és Novák Katalin sajnálatosnak tartja, hogy a bíróság közel másfél évtized alatt sem tudott jogerős döntést hozni.

– fogalmazott a köztársasági elnök. Novák Katalin azt írta: az ügy terheltjei közül azonban többeket súlyos vádakkal illettek, az elsőfokú bíróság bűnszervezetben való elkövetést is megállapított, és jelentős büntetés kiszabása mellett döntött.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. A köztársasági elnök szerint a "Budaházy-ügy" is rámutat arra, hogy "a bírósági eljárások ésszerűtlen elhúzódása elfogadhatatlan, és sérti az emberek igazságérzetét".

– tette hozzá Novák Katalin.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még