Pesti Srácok

Közel 5 milliárd lejből fegyverkeznek a románok

null

A román kormány rendeletet fogadott el szerdai ülésén arról, hogy a román haderő fejlesztési programja keretében több mint ezer páncélozott harcjárművet szereznek be – számol be a Főtér.

Az erdélyi magyar portál cikkéből kiderül: pontosan 1059 taktikai páncélozott harcjárműről van szó, amelyeket több verzióban és több év alatt vásárolna be keleti szomszédunk. A románok azonban feltételként kikötötték, hogy az alkatrészek legalább egy részét Romániában kellene gyártani, és a karbantartást is romániai cégeknek kell végezni. A végösszeg 4,58 milliárd lej körül lehet, ami mai árfolyamon (egy lej = 82,78 forint) átszámolva 379 milliárd forint. A szükséges pénzeket évről évre foglalják majd bele a védelmi minisztérium éves költségvetésébe. A bukaresti kormány korábban jelentős haderőfejlesztésről döntött, amely részeként számos katonai eszközt szereznek be. Júliusi hír, hogy a román hadügyminiszter bejelentette: Románia Franciaországtól vásáról Scorpène tengeralattjárókat a haditengerészet számára, hogy növelje az elrettentő képességet a potenciális ellenséggel.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/AP/Armee de Terre/Defense/EMACOM/Jerome Salles

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.