Pesti Srácok

Megoldotta a rendőrség az egyik legbrutálisabban végrehajtott maffialeszámolást

Megoldotta a rendőrség az egyik legbrutálisabban végrehajtott maffialeszámolást

Az egyik legbrutálisabban végrehajtott maffialeszámolás, a Döcher-gyilkosság nyomozását fejezte be a napokban a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – tudta meg a Magyar Nemzet. Az alvilág rettegett figuráját, a „Csontkezűnek” hívott Döcher Györgyöt és testőrét több mint húsz évvel ezelőtt végezték ki egy XV. kerületi presszóban. A gyanú szerint Döcheréket az éjszakai életben jól ismert Turek – a hírhedt felvidéki maffiavezér, Sátor Lajos segítségével – ölette meg. A másik érintett B. Károly, ő elkövetőként vehetett részt a leszámolásban. Döcher György és egykori testőre megölésében egy harmadik személy, egy bizonyos Sz. Árpád is részt vett, de a férfi már nem él.

A Szlovákiában is otthonosan mozgó Tureket tavaly ősszel vette őrizetbe a Nemzeti Nyomozó Iroda a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével, gyanúsított-társát, B. Károlyt pedig Németországban fogták el. A rendőrök mindkettőjüket előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Jelenleg mindkét férfi letartóztatásban van.

„Csontkezűt” és testőrét, „Bolgár” Misit 1999. február 2-án gyilkolták meg egy XV. kerületi presszóban. A sötét, hosszú kabátot, fején kapucnit, arcán sálat viselő tettes vélhetően egy cseh gyártmányú, 7,65-ös Scorpion géppisztolyból adott le húsz lövést. Az egyik áldozatát tarkón, a másikat szemen lőtte. Döcher – szintén jelen lévő – feleségét az elkövető életben hagyta.

A gyilkosság előzménye, hogy Turek, miután megromlott a kapcsolata Döcher Györggyel, megkérte a felvidéki maffia rettegett vezetőjét, Sátor Lajost, hogy ölesse meg korábbi bűntársát és barátját. Sátor rábólintott a gyilkosságra, ám cserébe azt kérte, hogy Turek végezze ki riválisait, a Pápay-klánt (ez volt a hírhedt dunaszerdahelyi mészárlás). Lényegében „bartergyilkosságban” állapodtak meg, ami általánosságban annyit jelent, hogy a merényletért a bűnbandák nem pénzzel fizettek, hanem egy másik kivégzéssel rendezték a számlát.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.