Pesti Srácok

Szijjártó: értelmes kérdésekkel kellene foglalkozni a gázársapkával való szerencsétlenkedés helyett

Szijjártó: értelmes kérdésekkel kellene foglalkozni a gázársapkával való szerencsétlenkedés helyett

Ahelyett, hogy az Európai Unió értelmes kérdésekkel, új energiaforrások keresésével, az infrastruktúra fejlesztésével foglalkozott volna, az elmúlt hónapok a gázársapka körüli szerencsétlenkedéssel mentek el – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Brüsszelben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az EU-s energiaügyi miniszterek ülését követő sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy Magyarország semmi szín alatt nem támogatja a földgázra vonatkozó ársapka bevezetését, az ugyanis "káros, veszélyes és teljesen felesleges" intézkedés. Szavai szerint ezzel olyan eseményekre szeretne reagálni a közösség, amelyek augusztusban történtek, és az csak a bevezetés szükségtelenségét bizonyítja, hogy azóta is jól megvolt a kontinens ársapka nélkül.

– figyelmeztetett.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. A miniszter veszélyesnek és felelőtlennek nevezte ezt a fajta mesterséges beavatkozást a piac működésébe, ami eddig példa nélküli, ezért aztán legalábbis rendkívül alapos előzetes vizsgálatot kellene lefolytatni. Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a megoldást a földgáz mennyiségének növelése jelentené, azonban ehhez infrastruktúra-fejlesztésekre is szükség van.

– jelentette ki.

– hangsúlyozta. A miniszter elmondta, hogy az EU cseh soros elnökségének gázársapka-javaslatáról próbaszavazást tartottak, amelyen Magyarországgal együtt kilenc tagállam szavazott nemmel, de ez ennek ellenére nem elég a blokkoló kisebbség kialakításához.

– fogalmazott.

– tette hozzá. A miniszter ezután Közép-Európa kőolajellátásának ügyét érintette, aláhúzva, hogy az Oroszországból induló Barátság vezetéken keresztül évi 19 millió tonna kőolaj érkezik Magyarországra, Szlovákiába és Csehországba.

– sérelmezte.

– szögezte le. Szijjártó Péter végül problémásnak nevezte, hogy a Mol év végén lejáró szerződésének hosszabbítására a horvát fél "tisztességtelen" ajánlatot adott, az ugyanis a tranzitdíj 80 százalékos emelésével járna.

– közölte. Ennek kapcsán olyan javaslat kidolgozására kérte fel az Európai Bizottságot, amelynek értelmében a háború miatt szükségessé váló alternatív útvonalakon alkalmazható árak nem mehetnének az európai átlagok fölé. Újságírói kérdésre pedig az európai parlamenti korrupiós botrányról, a katari vízummentességi folyamat megakasztásáról szólva kiemelte: "visszanyalt a fagyi, és nagy a káosz, a zavar, hogy akkor mit is lehet erre mondani, nyilvánvalóan megpróbálnak megint külső felelőst találni".

– figyelmeztetett.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.