Pesti Srácok

Törökországban felmentettek százhárom, puccs előkészítésével vádolt nyugállományú admirálist

Törökországban felmentettek százhárom, puccs előkészítésével vádolt nyugállományú admirálist

Egy török bíróság felmentett kedden 103 nyugállományú admirálist, akiket Recep Tayyip Erdoğan államfő tavaly puccs előkészítésével vádolt meg – közölte az Anadolu állami hírügynökség.

A volt admirálisok ellen korábban "állambiztonság és alkotmányos rend elleni bűncselekmény" címén emeltek vádat. Az illetékes ankarai törvényszék viszont megállapította, hogy nem volt semmilyen jogi alapja a vádaknak.

A tábornokok 2021 áprilisában aláírtak egy nyílt levelet, amelyben támogatásukról biztosították a Fekete-tenger demilitarizálásáról szóló egyik szerződést. Erdoğan viszont az óriási beruházásban megépítendő Isztambuli-csatorna megvalósítását szorgalmazza, amely párhuzamosan futna a Boszporusszal, összekötné a Fekete-tengert a Márvány-tengerrel és a Földközi-tengerrel. Az idén júniusban megkezdett, milliárdos összegeket felemésztő nagyberuházás bírálói a környezeti károk mellett arra hivatkoznak, hogy az aláásná a montreux-i egyezményt.

Az 1936-ban aláírt egyezmény szavatolja Törökország számára a kizárólagos ellenőrzési jogot a Boszporusz és a Dardanellák felett háború idején, illetve biztosítja a civil hajók áthaladását mind béke-, mind háborús időkben. Az admirálisok attól tartottak, hogy a montreux-i egyezmény esetleges kudarca negatív következményekkel járna Törökország számára.

PestiSracok facebook image

Erdoğan felindultan reagált a levélre, és azzal vádolta az aláírókat, hogy puccsal fenyegetik az ország választott vezetését. Az ügyészség tizenkét évig terjedő börtönbüntetések kiszabását követelte az egyébként szabadlábon védekező volt tábornokokkal szemben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Anadolu Agency/Elif Öztürk (illusztráció)

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Egyszerű, buta embereknek titulálja a választókat egy hangfelvételen Balatonalmádi jegyzője

Exkluzív 2022 március 7.
Egyszerű, buta embereknek titulálja a választókat egy nyilvánosságra került hangfelvételen Balatonalmádi alig két hete kinevezett jegyzője. A mindössze 25 másodperces hanganyag egy hacker által üzemeltetett online blogfelületen bukkant fel hétfőn délután, amit – a címzés szerint – több szerkesztőségnek is elküldtek. Az üzenetből az is kiderül, hogy több felvétel is létezik, ezek alapján pedig igencsak megkérdőjelezhető a helyi választási irodát is vezető Gáspár-Fekete Judit függetlensége, illetve az, hogy vajon miként lehet felelősséget vállalni az április 3-i választás szabályos lebonyolításáért...?