Pesti Srácok

Tüntettek Bolsonaro hívei a brazil fővárosban, összecsaptak a rendőrséggel

null

Összecsaptak a rendőrséggel Jair Bolsonaro brazil elnök hívei hétfő éjjel Brazíliavárosban. A tiltakozók a rendőrkapitányság épületét is megpróbálták elfoglalni. A megmozdulásokról a helyi sajtó is felvételeket tett közzé, több videó és kép pedig a közösségi médiára is felkerült.

A rendőrség kordonokat állított fel a rendőrkapitányságtól nem messze található hotel köré, amelyben Bolsonaro utódja, a január 1-jén beiktatandó Luiz Inácio Lula da Silva szállt meg. Az épület fölött helyszíni beszámolók szerint helikpter is köröz. A következő kormányban az igazságügyi tárca élére kerülő Flávio Dino a sajtónak azt mondta, Lula biztonságban van, "semmilyen veszély nem fenyegeti", továbbá elfogadhatatlannak nevezte a rendőrkapitányság ostromára tett kísérletet. A brazil hatóságok azt közölték, a tiltakozások azt követően robbantak ki, hogy a rendőrség le akart tartóztatni egy embert, aki részt vett egy korábbi, Bolsonaro melletti megmozduláson.

Bolsonaro hívei az októberi elnökválasztás óta többször vonultak az utcára. A voksolás eredményét az elnök pártja, a Liberális Párt is megkérdőjelezte arra hivatkozva, hogy "helyrehozhatatlan szabálytalanságokat" tapasztaltak az elektronikus szavazógépekkel kapcsolatban, amelyek hatással lehettek a végkimenetelre. Bár a kérvényt november végén elutasították, Bolsonaro támogatóinak egy része továbbra sem ismeri el az elnök vereségét és átállásra szólították fel a hadsereget.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/EFE/Joédson Alves

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.