Pesti Srácok

Twitter-iratok: feketelistára tették a nem kívánatos felhasználókat és így korlátozták a posztjaikat

null

Újabb titok derült ki a közelmúltban új tulajdonoshoz került közösségi portál korábbi, botrányokat okozó működtetéséről. Amióta Elon Musk megvásárolta a Twittert, a portál a korábbi korlátozások nélkül, sokkal szabadabban működik. Muskék azt is elkezdték feltárni, hogyan korlátozták eddig a felhasználói jogokat. A Twitter-iratok második részéből az derül ki, hogy a Twitter "feketelistákat" készített bizonyos, kritikus véleményeket megfogalmazó felhasználókról, és korlátozta, visszafogta az eléréseiket.

Az úgynevezett "Twitter-iratok" második részét – az előzőhöz hasonlóan – egy újságíró összegezte és szerkesztette. Bari Weiss azt írta, hogy alkalmazottak csoportjainak az volt a feladata, hogy "feketelistákat" állítsanak össze annak érdekében, hogy bizonyos "kedvezőtlen" bejegyzések láthatóságát korlátozzák, vagy kizárják a népszerű bejegyzés kategóriából, illetve teljes témák olvashatóságát is korlátozzák – mindezt a felhasználók tudomása nélkül.

A feketelistákra különböző címkéket alkalmaztak, a bemutatott képernyőfotók tanúsága szerint. Például a Stanford Egyetem tanára, Jay Bhattacharya orvos oldalát – aki annak a véleményének adott hangot, hogy a koronavírus-járvány idején alkalmazott lezárások károsak a gyerekekre – a "Trends Blacklist" megjegyzéssel látták el, ami azt jelentette, hogy a népszerű témák között nem szerepelhetett. Az ismert konzervatív aktivista, Charlie Kirk személyes oldalához a belső felhasználásban "Do Not Amplify", azaz "ne hangosítsd fel" megjelölést fűzték. Volt olyan ismert közszereplő, akinél a "Search Blacklist" címke szerepelt, ami a keresési eredményekből zárta ki az érintetett.

A Twitter korábbi vezetése alatt bevett gyakorlatot bemutató belső levelezések és üzenetváltások első részét múlt pénteken Matt Taibi újságíró szerkesztésében hozták nyilvánosságra. Ezek arról szóltak, hogy a cég munkatársai miként korlátozták bizonyos információk nyilvánosságát, köztük 2020 októberében a Hunter Biden laptopján talált tartalomról szóló sajtóértesülés megosztását.

PestiSracok facebook image

Az információk nyilvánosságra kerülésével kapcsolatban hétfőn a Fehér Ház szóvivője is nyilatkozott. Karine Jean-Pierre azt mondta, hogy a Twitteren növekvő gyűlöletkeltő és antiszemita megnyilvánulásokról való figyelemelterelésről van szó, ugyanis szerinte pusztán "régi hírek" szerepeltek a leleplezőnek szánt információk között.

A közösségi médium működési gyakorlatáról megjelent információk súlyával kapcsolatban Dan Schneider, az 1986-ban alapított elemzőintézet, a Médiakutató Központ (Media Research Center) alelnöke saját kutatásaikra hivatkozva a közmédiának úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államokban az elmúlt években ez a közösségi médium diktálta, hogy a hírmédia mivel foglalkozzon. A média szereplői ugyanis követik, hogy mi jelenik meg rajta, "nagy sztoriként", mi dolgozható fel, és így a Twitter szabja meg a különböző tudósítások irányát – mondta a médiaszakértő.

Elon Musk milliárdos vállalkozó október végén vált a közösségi médium tulajdonosává, amelynél átláthatóságot és szólásszabadságot ígért. Korábban ezzel indokolta, hogy az előző vezetés idején folytatott gyakorlatról szóló iratokat nyilvánossá teszi.

Vezető kép: MTI/EPA/Sascha Steinbach

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.