Pesti Srácok

A magyar jogállamiságot kritizálja Brüsszel, miközben a spanyol baloldalnak elnézi, hogy felszámolja azt

A magyar jogállamiságot kritizálja Brüsszel, miközben a spanyol baloldalnak elnézi, hogy felszámolja azt

A jobboldal szerint alkotmányellenesek azok a reformok, amelyek árán Pedro Sánchez spanyol szocialista kormányfő elérte, hogy véget vessenek egy négy éve tartó alkotmányos válságnak két szocialista bíró alkotmánybírósági kinevezésével. Az ügyben magyar EP-képviselők is felszólaltak, amikor az EP a spanyol jogállamiságról vitázott. Győri Enikő felhívtta a figyelmet arra, hogy a balos spanyol kormány programja a jogállamiság és a szabadságjogok felszámolásából, a magánéletbe való beavatkozásból és a spanyolok mindennapi biztonságának veszélyeztetéséből áll.

Nagyot ment Spanyolországban Győri Enikő fideszes EP-képviselő spanyol jogállamisággal kapcsolatos európai parlamenti felszólalása – tudta meg a Mandiner. A spanyol jogállamiságról január 18-án tartottak vitát az EP-ben, ugyanis a spanyol jogállamisági jelentések az intézmények átpolitizáltságát, a korrupciót és a a polgárok hatalmi visszaélésekkel szembeni védelmét szolgáló európai irányelvek átültetésének hiányát rótták fel „az ibériai Gyurcsány” kormányának, de az itthon is ismert Pegasus-program állítólagos használatát is megemlíti. A spanyol közélet és jogállamiság legfontosabb kérdése azonban az alkotmányos válság törvényellenes megoldása Pedro Sánchez szocialista kormányfő részéről.

Győri Enikő az EP-ben kiemelte: a Pedro Sanchez kormánya csak azért működik, mert pártja, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) koalíciót kötött „szélsőbaloldali és alkotmányellenes” pártokkal, programja pedig a jogállamiság és a szabadságjogok felszámolásából, a magánéletbe való beavatkozásból és a spanyolok mindennapi biztonságának veszélyeztetéséből áll.

PestiSracok facebook image

– tette fel a kérdést Győri Enikő.

Győri a spanyol bírói kinevezéseket is kritizálta. Végezetül megkérdezte Reynders biztost, hogy

– zárta felszólalását az EP-képviselő.

– jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője Strasbourgban január 18-án, szerdán az MTI szerint.

A politikus kifejette, a spanyol igazságügyi miniszter szerint teljesen rendben van, ha egy politikust neveznek ki az alkotmánybíróság tagjává, miután a spanyol szocialista kormány alkotmánybíróvá nevezte ki a korábbi igazságügyi miniszterét, egy szocialista politikust.

- húzta alá.

fogalmazott Hidvéghi Balázs, majd kiemelte: a kettős mérce alkalmazása tévút, ami tönkreteszi az európai egységet.

Mandiner; Fotó: Pablo Blazquez Dominguez/Getty Images

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.