Pesti Srácok

A piszkos kampányára költhette a külföldi pénzt a dollárbaloldal

A piszkos kampányára költhette a külföldi pénzt a dollárbaloldal

Közel kétmilliárd forintot utaltak az Egyesült Államokból és Svájcból a baloldal piszkos kampányának egy részét évek óta intéző EzaLényeg kiadójának – írja a Magyar Nemzet. A a lap emlékeztet, a balliberális portál a lejárató tartalmait súlyos százmilliókkal hirdette az elmúlt években. A kiadó cég vezetője és a portál főszerkesztője egyaránt régi Bajnai-munkatárs, csakúgy, mint az egyik fő pénzosztó, az Action for Democracy alapítója, Korányi Dávid – írják.

A Nemzeti Információs Központ múlt szerdán nyilvánosságra került, a nemzetbiztonsági bizottság számára készült második részjelentése alapján még annál is több pénz érkezhetett a dollárbaloldalnak külföldről, mint amennyiről eddig tudni lehetett. Tavaly novemberben ugyanis előbb hárommilliárd forint átutalása derült ki, viszont múlt hét óta immár négymilliárd forint érkezéséről lehet tudni. A többletet jelentő nagyjából egymilliárdos összeg pedig szinte kizárólag egyetlen vállalkozáshoz, az Oraculum 2020 Kft.-hez került.

Ez azt jelenti, hogy az Action for Democracy összességében öt részletben utalt tavaly márciusban 1 082 864 792 forintot a korábbi Gyurcsány–Bajnai-tanácsadó, ifjabb Páva Zoltán cégének. Mindemellett múlt szerdán arra is fény derült, hogy további 887 millió forint érkezett az EzaLényeg nevű portált működtető gazdasági társasághoz 2021 szeptembere és 2022 februárja között Svájcból, egy ottani alapítványtól.

Utóbbi szervezet céljai között a Nemzeti Információs Központ jelentése szerint olyan fennkölt eszmék szerepelnek, mint például a „vallási, etnikai és nemi sokféleség, az egyenlőség tiszteletben tartása” vagy „humanitárius segítségnyújtás”. A dokumentum szerint „az alapítvány programokat indíthat és támogathat minden olyan intézményt, kezdeményezést vagy személyt, amely e célok elérését szolgálja”.

PestiSracok facebook image

A Magyar Nemzet szerint ez azért ellentmondásos, mert az EzaLényeg gyakorta közöl a fenti célokkal szembemenő tartalmakat. Így például Rácz Zsófia fiatalokért felelős államtitkárt minősíthetetlen szöveggel, női mivoltában támadták, amikor azt írták: „Cukor az élet, csak meg kell tanulni szopni.” Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig azért perelte be a lapot, mert azt terjesztették róla és az édesapját akkoriban elvesztő Koncz Zsófia országgyűlési képviselőről, hogy viszonyuk van egymással.

Amikor novemberben kiderült, hogy az Action for Democracy pénzelte az EzaLényeg kiadóját, a Mandiner kérdésekkel fordult a szervezet vezetőihez. A Mandiner azt kérdezte tőlük, hogy ők tanácsolták-e az Ezalényeg.hu-t kiadó cég támogatását, tudtak-e arról, hogy milyen cikkek jelennek meg az oldalon, összeegyeztethető-e a támogatás a gyűlölet elleni missziójukkal, független médiának tartják-e a portált, valamint konkrétan hogyan kommentálják, miként értelmezik azt a bejegyzést egy fiatal politikusnő kapcsán, hogy „cukor az élet, csak meg kell tanulni szopni” . A fenti liberális közszereplők azóta sem válaszoltak a lap kérdéseire.

A múlt héten viszont Korányi Dávid, valamint az EzaLényeget kiadó cég vezetője és a portál főszerkesztője egyaránt közleményekkel jelentkeztek. Bajnai Gordon egykori kormányfő és Karácsony Gergely főpolgármester volt tanácsadója arról írt a nemzetbiztonsági bizottság számára készült második részjelentés kapcsán, hogy politikai pártoknak vagy jelölti kampányoknak soha nem adtak támogatást.

– állítja Ifjabb Páva Zoltán, az Oraculum 2020 Kft. tulajdonosa és Zentai András, az EzaLényeg főszerkesztője.

A balliberális HVG is megállapította cikkében, hogy az összességükben közel kétmilliárd forintos utalások „némi magyarázatra” szorulnának, mivel nem világos, hogy az amerikai alapítvány miért éppen ifjabb Páva cégét találta meg ekkora összeggel, és miért éppen kampányidőszakban tették ezt. A HVG szerzője szerint „kérdés maradt az is, hogy az Oraculum 2020 Kft. vajon pontosan milyen, az ellenzéki kampánnyal össze nem függő, politikamentes feladatot végzett a két, összesen csaknem kétmilliárd forintos értékű megbízásért, ami a vállalkozás teljes, 2021-es árbevételének a háromszorosa?”

Kívülről nézve mindenesetre Bajnai Gordon személye az, ami összeköti egyrészt a pénzt intéző Korányi Dávidot, másrészt pedig Zentai Andrást és ifjabb Páva Zoltánt, és Bajnai volt az is, aki szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt Márki-Zay Péterrel egyeztetett egy londoni étteremben. Ráadásul tavaly októberben a Magyar Nemzet részletesen bemutatta: a Bajnai-féle DatAdat Professional Kft. és az EzaLényeg könyvelését egyaránt egy bizonyos Tóth Józsefné végzi a Szegi nevű borsod-abaúj-zempléni kistelepülésen.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.