Pesti Srácok

Emberkereskedelem miatt emeltek vádat egy házaspár ellen Nógrádban

null

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt emelt vádat a Nógrád Vármegyei Főügyészség egy pásztói házaspár ellen, akik egy kiszolgáltatott helyzetű fiatal nőt kényszerítettek prostitúcióra; a keresett pénzzel a házaspár rendelkezett, másfél év alatt mintegy 15 millió forintra tettek szert, a pénzből a sértett csak néhány ezer forintot kapott.

A vádhatóság szerdai közleménye szerint a 36 éves nő és 38 éves férje 2016 körül egy közmunkaprogramban ismerte meg a lakhatási nehézségekkel küzdő, 19 éves sértettet, akit otthonukba fogadtak. A lányt később a házaspár regisztrálta egy szexuális szolgáltatásokat hirdető honlapra, ahol 2019 nyarától 2020 végéig prostitúcióra ajánlották fel őt. Az együttléteket a házaspár tagjai telefonon egyeztették, ők határozták meg az egyes szolgáltatások tarifáit, a találkozókat pedig általában a saját házukba szervezték. A fiatal nőt – ha ellenkezett – bántalmazással és azzal is megfenyegették, hogy utcára teszik. A főügyészség – arra az esetre, ha a vádlottak az előkészítő ülésen bűnösségüket beismerik és lemondanak a tárgyaláshoz való jogról – a feleséggel szemben 8 év 6 hónap, a férjjel szemben pedig 7 év fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt.

Forrás: MTI; Fotó: Police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.